Megérkezett dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter titkárságára az a postán megküldött levél, melyet az idén esedékes elektronikus útdíjjal kapcsolatban több szakmai szervezettel közösen írtunk 2013. február 6-án.
Megérkezett dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter titkárságára az a postán megküldött levél, melyet az idén esedékes elektronikus útdíjjal kapcsolatban több szakmai szervezettel közösen írtunk 2013. február 6-án.
Néhány nappal azután, hogy egy mélybölcsős tréler eltűnéséről adtunk hírt, most hasonló bűncselekményről kell beszámolnunk: ismeretlen tettesek elvontatták tagvállalkozásunk, a Gazdi Bt. szürke ponyvás félpótkocsiját 2013. február 8-9-én rakománnyal együtt a felsőzsolcai ipari parkból. Tagunk a kollégák segítségét kéri járművének megtalálásához.
A TimoCom továbbra is tisztelettel várja minden kedves ügyfelét Tatára, a 2013. február 28. és március 1. között esedékes partnertalálkozójára.
Szlovéniában február 14-ének reggele sem hozott sok jót a kamionosoknak. Csütörtök délelőtt 10:00 órakor a szlovén útkezelő internetes térképe telis tele volt kamionstopot és lezárt utatkat jelző táblákkal. Havazás miatt legtöbb helyen továbbra sem lehet átlépni a szlovén-osztrák, a szlovén-horvát és a szlovén-magyar határt — tudtuk meg a promet.si internetes oldalról.
Cseh közlekedési térképek február 13-i tanúsága szerint megnyitották a szlovák-cseh határt, melyet még kedden zártak le a rendkívüli havazás miatt Breclav közelében, déli irányban.
Az ausztriai utak téli állapotáról ezen a weboldalon tájékozódhat. Ha új hírt kapunk a hóról, frissítjük ezt az oldalt. Legújabb értesüléseink:
Tájékoztatjuk kedves tagjainkat, hogy — informatikai szolgáltatónk technikai problémái miatt — budapesti székházunk számítógépeiről február 12-én (kedden) 10:26 és 16:40 között nem tudtunk sem egyéni, sem csoportos e-mail-eket küldeni. Ebben az időtartományban a keddi hóhelyzettel kapcsolatos hírleveleinket sem tudtuk eljuttatni időben címzettjeink postafiókjába.
Február 12-én délelőttre Sárváron 10, Tatabányán 15 centiméter vastagra hízott a hótakaró. Budapestet is elérte a csapadékzóna. A fővárosban intenzív havazás kezdődött, a már meglévő 6 centis hóra 2 cm új hullott kedd délig. A meteorológusok riasztás adtak ki. A Dunántúlon erős havazás várható.
Február 13-án (szerdán) 00:00 órától literenként bruttó 4 forinttal emeli a gázolaj nagykereskedelmi árát a MOL. A benzin ára várhatóan nem változik hét derekán.
Horvátországban inkább csak északon, a szlovén-horvát határokon okozott közlekedési fennakadásokat a hó. Több helyen lezárták a határt a nehéz-tehergépjárművek előtt.
Szlovéniában szintén kamionstopot léptettek életbe az A1-es, A2-es és más fontos tranzitutakon. Megbénult a forgalom egyes olasz, horvát és ausztriai határátkelők szlovén oldalán.
Ellopott, speciális szállító trélerét keresi a Rieger Autómentő Kft. A mélybölcsős, lengyel rendszámú, szürke-piros színű jármű egy veszprémi benzinkút parkolójából tűnt el nyomtalanul 2013. február 2-án (szombaton) 00 óra 40 perckor. A tettes vontatóval jelent meg, majd felcsatolta a trélert, és elhajtott vele. Az üzembentartó magas jutalmat ajánl a nyomravezetőnek.
ÖTVEN FONTOS SZABÁLYVÁLTOZÁS EGY HELYEN! — 2012 decemberében és 2013 januárjában Magyarországon és külföldön sok olyan jogszabályváltozás történt, melyek meghatározzák a fuvarpiacon tevékenykedő vállalkozások mindennapjait, sőt — jármű-üzembentartóként — érintik a saját számlás áru- és személyszállítókat is.
Az Országos Rendőr-főkapitányság 2013. február 5-én hivatalos állásfoglalásában cáfolta a hírt, mely szerint a szervezet országos utasítást adott volna ki a járművek irányjelző berendezéseinek fokozott ellenőrzésére.
További károsultak jelentkezését várják...!
A rendőrség a közelmúltban előzetes letartóztatásba helyezte Skribek Péter Józsefet, akit azzal gyanúsítanak, hogy utazásszervezőként autóbuszos vállalkozásokat csapott be. Erről egy sértett autóbuszos vállalkozó tájékoztatta egyesületünket 2013. február 4-én. Mindez önmagában nem is lenne különös ma Magyarországon... A férfi azonban tudomásunk szerint immáron másodízben vendége a rendőrségi zárkának: személyszállító tagjaink együttes felháborodására ugyanis alig 4 évvel ezelőtt, 2009-ben ellene épp ugyanezen tevékenysége miatt, ugyanilyen utazási relációkkal, ugyanezen forgatókönyvek szerint szervezett utaztatások okán indult rendőrségi eljárás...
Görög gazdák eltorlaszolták traktoraikkal az ország legfontosabb, észak-déli autópályájának egy szakaszát hétfőn, hogy így tiltakozzanak a magas üzemanyagárak ellen — írja a Népszava internetes kiadása 2013. február 4-én.
Értesítjük a régió kedves Tagjait és Ügyfeleit, hogy egyesületünk győri irodájában 2013. február 4-én (hétfőn) nem lesz ügyfélfogadás.
Közúti Közlekedési Akadémia
1238 Budapest, Nagykőrösi út 349. Tel.: (1) 289 0026, fax: (1) 283 8599
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01-0411-06
Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-1712
Hódi Magdi: 30/556-32-16; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Gazsi Mónika: 30/664-25-30; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Az MKFE Közúti Közlekedési Akadémia várja az érdeklődők jelentkezését a közeljövőben esedékes, februári tanfolyamokra!
2013 februárjában Magyarországon a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművek közlekedési korlátozása szombatonként 22:00 órakor kezdődik, és vasárnaponként 22:00 óráig tart. A tilalom alól télen mentesülnek az EURO-3-as és annál magasabb besorolású, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik.
A DLSV (német információs hírlevél) tájékoztatása szerint 2013 eleje óta a B320-as Ennstal úton a Liezen Osti körforgalom (70,145 km) és a Salzburgnál található országhatár (8,494 km) között 22 órától 05 óráig mindkét irányban éjszakai forgalmi tilalom van érvényben a 3,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművekre. A szóban forgó útszakasz kezdetét és végét megfelelő módon jelzik.