Cserbenhagyás vagy segítségnyújtás elmulasztása?

A közlekedésben részt vevők számára kötelezettség, hogy közlekedési baleset bekövetkezése esetén a járműveikkel megálljanak, meggyőződjenek arról, hogy a bekövetkezett balesetben személyi sérülés vagy vagyoni kár keletkezett-e, és a baleset folytán megsérült vagy közvetlen veszélybe került személyeknek segítséget nyújtsanak. Ez a kötelezettség nemcsak a balesetet okozó személyt terheli, hanem mindenkit, akik a közlekedési balesettel érintettek.

2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről (Btk.)

Cserbenhagyás:
239. § Ha a közlekedési balesettel érintett jármű vezetője a helyszínen nem áll meg, illetve onnan eltávozik, mielőtt meggyőződne arról, hogy valaki megsérült-e, illetve az életét vagy testi épségét közvetlenül fenyegető veszély miatt segítségnyújtásra szorul-e, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Segítségnyújtás elmulasztása:
166. § (1) Aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A segítségnyújtása elmulasztása bűncselekményének vannak minősített esetei is, amelyek súlyosabban, három vagy akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetők.

A KRESZ 58. §-ában foglaltak szerint a balesettel érintett jármű vezetője köteles a járművel azonnal megállni, a baleset folytán megsérült vagy veszélybe került személy részére segítséget nyújtani és az esetleges további balesetek elkerülése érdekében minden tőle telhetőt megtenni. A halált vagy a személyi sérülést okozó baleset bekövetkezése esetén a balesetről a rendőrhatóságot haladéktalanul értesíteni kell és a lehetőséghez képest gondoskodni kell a baleset nyomainak megőrzéséről. A helyszínt csak az intézkedő rendőr engedélyével szabad elhagyni.. A személyi sérüléssel nem járó közlekedési baleset esetén, ha a balesettel érintett valamely érdekelt a rendőri intézkedést szükségesnek tartja és ezért a rendőrhatóságot értesítette, akkor a balesettel érintett többi járművezetőnek meg kell várnia a rendőri intézkedést.

Mi lehet az oka, hogy valaki megállás nélkül tovább hajt a baleset helyszínéről?
A fokozott stresszhelyzetben pánik vagy menekülési ösztön uralkodhat el a járművezetőn. Gyakran rövid idő elteltével már reálisan látja a helyzetet, és visszatér a helyszínre. Vannak, akik ittas vagy kábítószer hatása alatti vezetés miatt nem is észlelik a helyzetet. Előfordulhat, hogy észlelik ugyan, de az ittas járművezetés vagy a kábítószer fogyasztása, birtoklása miatti súlyosabb büntetésről való félelmükben, vagy általában a büntetéstől való félelmükben, elhagyják a helyszínt. Kiváltó oka lehet a cserbenhagyásnak vagy a segítségnyújtás elmulasztásának a letartóztatás elkerülésének szándéka is, ha az elkövető a balesetet megelőzően egyéb bűncselekményeket is elkövetett. Lehetséges, hogy az elkövető a járművén tiltott dolgokat szállít. Megtörténik, hogy észleli a balesetben közvetlenül nem érintett jármű vezetője, hogy a kivilágított úton egy elütött személy hever, esetleg látta is magát a balesetet, de siet a valahová, és nem áll meg.

Mi a különbség a cserbenhagyás és a segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmények között?
A cserbenhagyás egy közlekedési bűncselekmény, míg a segítségnyújtás elmulasztása egy élet és testi épség elleni bűncselekmény a Btk rendszerében. Ennélfogva cserbenhagyást csak az követhet el, aki a közlekedésben részt vesz. Segítségnyújtás elmulasztása pedig bárki részéről elkövethető, akár a közlekedés során, akár a közlekedéstől függetlenül, más hétköznapi szituációkban is, például egy épületről lezuhant, sürgős orvosi segítségre szoruló személy észlelése esetében.

A cserbenhagyás csak akkor állapítható meg, ha súlyosabb bűncselekmény - tipikusan a segítségnyújtás elmulasztása - nem valósul meg.

A cserbenhagyás elkövetője csak a közlekedési balesettel érintett jármű vezetője lehet. Cserbenhagyást elkövethet a baleset okozója vagy sértettje is. A jármű utasa kizárt, hogy elkövető legyen. Ellenben az nem kizárt, hogy az utas részéről a felbujtói bűnrészesség megállapításra kerüljön, ha az elkövető a mulasztást az utas felhívására tanúsította. A balesettel nem érintett járművezető vagy csupán a baleset helyszínére utólag odaérkező személy nem követ el cserbenhagyást.

A cserbenhagyás csak akkor állapítható meg, ha a közlekedési baleset során nem történt sérülés, vagy nem volt szükség segítségnyújtásra. Ha a balesetben valaki sérülést szenvedett, illetőleg segítségre szorult, úgy már a segítségnyújtás elmulasztásáról beszélhetünk.

A segítségnyújtás elmulasztása bűncselekményt elkövetheti a gépjármű utasa is, például, ha észlelve, hogy a balesetet előidéző gépkocsivezető nem áll meg, az utas passzív marad, vagy a gépkocsivezetőt kifejezetten a tovább haladásra utasítja illetőleg arra biztatja.

A segítség megadása több tevékenységből állhat. Az első az arról való meggyőződés, hogy milyen intézkedésre van szükség. Aki ezt az alapvető kötelességét nem teljesíti, már ezáltal megvalósítja ezt a bűncselekményt. A második a segítségnyújtás felajánlása. Segítségnyújtás elmulasztása az is, ha a meggyőződési kötelezettséget a járművezető, illetőleg a járművezető és az utas teljesíti, viszont ezt követően anélkül távozik, távoznak a helyszínről, hogy a sértettet segítségben részesítené(k).

A segítségnyújtásnak olyannak kell lennie, amely az adott körülmények mellett elvárható. A segítségnyújtás elvárható módja és mértéke csak az eset összes körülményeinek az ismeretében határozható meg.

MKFE Jogi Csoport

Szalkai Tamás Szalkai Tamás NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Végvári András Végvári András Zséder Kft. Zséder Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. STV Kft. STV Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. K és V KFT. K és V KFT. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Ivanov György Ivanov György TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Végvári András Végvári András Zséder Kft. Zséder Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. STV Kft. STV Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. K és V KFT. K és V KFT. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Ivanov György Ivanov György TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft.