Featured

Országos Küldöttközgyűlés (2012) — képes krónika

Egyesületünk 2012. május 26-án (szombaton) megtartotta éves, Országos Küldöttközgyűlését Budapesten. A rendezvényen az Elnökség beszámolt a tavalyi közgyűlés óta eltelt időszak munkájáról és a 2011. év gazdálkodásáról. Szintén ismertette az elmúlt egy esztendő munkáját az MKFE Ellenőrző Bizottsága.

A beszámolókat a közgyűlés vita nélkül, nyilvános szavazással elfogadta. A küldöttek szintén megszavazták az Alapszabály módosítását. (Szervezetünk működését meghatározó alapdokumentumunkban az egyesülési jogról szóló törvény változása miatt vált szükségessé kisebb technikai és fogalommeghatározási módosítás.


Az Országos Küldöttközgyűlés az egyesület valamennyi tagja előtt nyilvánosan meghirdetve zajlott le, azonban szavazati joggal csak az áprilisi Regionális Küldöttválasztó Gyűléseken megválasztott küldötteknek, továbbá az Elnökségnek és a tanácsok elnöksége tagjai rendelkeztek.


A rendezvény — hagyományainkhoz híven — az IRU-diplomák ünnepélyes átadásával kezdődött. A kitüntetést idén 38 autóbusz- és tehergépkocsi-vezető vehette át: ők azok, akik példamutató munkavégzésük mellett a volán mögött elérték a balesetmentesen megtett egymillió kilométert. Képes beszámolónkat az Autóközlekedés című folyóiratunk soron következő számában vagy az itt  csütörtöktől megnyitható galériánkban láthatja!

Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012
Közgyűlés 2012

 

DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Teleki János Teleki János DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. NTS Kft. NTS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Lévai László Lévai László NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Ivanov György Ivanov György Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Teleki János Teleki János DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. NTS Kft. NTS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Lévai László Lévai László NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Ivanov György Ivanov György Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft.