ORFK határforgalmi előrejelzés — november 8–10.

ORFK határforgalmi előrejelzés — november 8–10.

A rendőrség közzétette honlapján az előttünk álló, november 8-10. közötti hétvégére vonatkozó határforgalmi előrejelzését az ország főbb közúti határátkelőinél valószínűsíthető várakozási idők feltüntetésével.

Az összeállításban a rendőrség felhívja a figyelmet a fokozott ködképződés miatt fellépő baleseti kockázatra, és beszámol arról, hogy a most következő hétvégén a tehergépjárművel közlekedőknek 3 órás várakozási időre kell számítaniuk Záhonynál, Udvarnál, Csengersimánál és Nagylaknál (Nagylak-főút); 4 órás várakozást valószínűsítenek Ártándnál és Röszke (autópálya) határátkelőnél. A várakozási idő a rendőrség tájékoztatása szerint elérheti az 5 órát Nagylak-autópálya határátkelőnél.

Ezen a hétvégén Magyarországon a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművekre vonatkozó kamionstop szombaton 22:00 órakor kezdődik, és vasárnap 22:00 óráig tart, azonban a november 4-től március 1-ig tartó időszakban idén is a kamionstop téli rendje irányadó, így a korlátozás nem vonatkozik azokra az EURO 3-4-5-6-os nehéz-tehergépjárművekre, melyek nemzetközi forgalomban közlekednek a magyar utakon.


tovább a rendőrség határforgalmi előrejelzésére (police.hu) »

ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Mancsi Kft. Mancsi Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. REFLEX Kft. REFLEX Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. KOPP KFT. KOPP KFT. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. STV Kft. STV Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Kolesza György Kolesza György Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Mancsi Kft. Mancsi Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. REFLEX Kft. REFLEX Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. KOPP KFT. KOPP KFT. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. STV Kft. STV Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Kolesza György Kolesza György Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft.