Madárinfluenza Csongrád megyében is

Néhány nappal a Bács-Kiskun megyei eset után, 2020. március 31-én két Csongrád megyei településen, Csengele és Üllés kacsatartó telepein is madárinfluenzára utaló pozitív mintát azonosítottak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei, ezért kijelölték az ilyenkor szokásos 3 km sugarú védőkörzetet és a 10 km sugarú megfigyelési körzetet. A szállítókra és fuvarozókra csak az érintett települések körzetében vonatkoznak korlátozó, lenti szabályok.

A NÉBIH határozata alapján az érintett gazdaságok mindegyikében elrendelték a teljes állatállomány azonnali megsemmisítését.

Ami a szállításra vonatkozó szabályozást illeti, a védőkörzeten és a megfigyelési körzeten belül tilos gazdaságokból kifelé és a gazdaságokba befelé irányuló baromfi- és tojásszállítás. Az ilyenkor szokásos tilalom a hatóság által kiadott visszavonásig van érvényben. Bizonyos szállításokra az állategészségügyi hatóság egyedi engedélyt adhat ki, amely különféle vizsgálatokhoz illetve egyéb feltételekhez kötött.


Csongrád megyei közlemény (NÉBIH) »

Bács-Kiskun megyei közlemény (NÉBIH) »

 

NATURTEX Kft NATURTEX Kft Mancsi Kft. Mancsi Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Nagy Imre Nagy Imre Milktrader Kft. Milktrader Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás STV Kft. STV Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Persped Kft. Persped Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Bíró Tamás Bíró Tamás KOPP KFT. KOPP KFT. Teleki János Teleki János Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Mancsi Kft. Mancsi Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Nagy Imre Nagy Imre Milktrader Kft. Milktrader Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás STV Kft. STV Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Persped Kft. Persped Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Bíró Tamás Bíró Tamás KOPP KFT. KOPP KFT. Teleki János Teleki János Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft.