Szoros együttműködésre kéri a logisztikai ágazat szereplőit az MKFE és a NiT Hungary

Levélben hívta fel a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT), a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE), a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) és a Magyar Szállítmányozók Szövetsége (MSzSz) elnökeinek figyelmét az MKFE és a NiT Hungary Schanda Tamás miniszterhelyettes közleményére, amely patrióta gazdaságpolitikát és a hazai piaci szereplők összefogását, együttműködését szorgalmazza.

                            
                


Az érdekképviseletek üdvözlik Schanda Tamás és a magyar Kormány kezdeményezését, amelynek célja a magyar gazdaság védelme, amelyért minden magánember és vállalkozás tehet azzal, ha hazai árut vásárol, és hazai vállalkozások szolgáltatásait választja. Az MKFE és a NiT Hungary közös levelében most szolidaritásra, közös társadalmi felelősségvállalásra, szoros együttműködésre kéri a logisztikai ágazat szereplőit is.

Jelezzük, hogy a hazai közúti árufuvarozói szektor szereplői teljes kapacitásukkal készen állnak arra, hogy a szállítmányozói és megbízói igényeket – a gazdasági érdekek számottevő sérelme nélkül – a tőlük megszokott magas színvonalon és megbízhatósággal kielégítsék” – áll a levélben, amelyet IDE» kattintva olvashat el teljes terjedelmében.

MKFE Kommunikáció

LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft.