Meddig érvényes a tűzoltó készülék veszélyhelyzetben?

Meddig érvényes a tűzoltó készülék veszélyhelyzetben?

A kialakul járványügyi helyzetben sok vállalkozásnál terítékre került a tűzoltó készülékek felülvizsgálati érvényességének kérdése. Erre ad választ a 2020. május 4-én kihirdetett, vonatkozó kormányrendelet.

A 177/2020 (V. 4.) kormányrendelet idevágó részletének lényege: a tűzoltó készülékek felülvizsgálata a veszélyhelyzet végét követő harmincadik napig halasztható.


A jogszabály 6. §-ának 1. bekezdése így fogalmaz:

„A veszélyhelyzet ideje alatt – amennyiben azok végrehajtása a fennálló veszélyhelyzettel összefüggésben kialakult körülmények következtében aránytalan nehézségbe ütközik – az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014.(XII. 5.) BM rendelet 18.mellékletében foglalt 1. táblázatban meghatározott műszaki megoldások időszakos felülvizsgálatát, karbantartását nem kell végrehajtani.”


Az elmaradt időszakos felülvizsgálatokat, karbantartásokat a veszélyhelyzet megszűnése után 30 napon belül le kell bonyolítani.


Ha az időszakos felülvizsgálatot és karbantartást nem hajtják végre, akkor az üzemeltetői ellenőrzéseket legalább havonta egy alkalommal el kell végezni.

OVIT ZRt. OVIT ZRt. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Persped Kft. Persped Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. NTS Kft. NTS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Milktrader Kft. Milktrader Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Németh Károly Németh Károly NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Nagy Imre Nagy Imre RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. STV Kft. STV Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Persped Kft. Persped Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. NTS Kft. NTS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Milktrader Kft. Milktrader Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Németh Károly Németh Károly NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Nagy Imre Nagy Imre RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. STV Kft. STV Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft.