Már 253 gazdaságban észleltek madárinfluenzát a Dél-Alföldön

A márciusi állapotokhoz képest drámaian romlott Magyarországon a baromfitenyésztő telepek madárinfluenzával kapcsolatos érintettsége, és kiterjedt a szállítási korlátozások köre is. 2020. május első napjaiban 253-ra emelkedett azon gazdaságok száma, ahol madárinfluenza tüneteit mutatták ki. Eddig 4 millió állatot kellett leölni.

A fertőzés oly mértékű, hogy a telepek körül kijelölt 3 kilométeres sugarú védőkörzetek és 10 km sugarú megfigyelési körzetek Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyében voltaképp közel 10  ezer négyzetkilométeres, összefüggő területet alkotnak, melyet a lenti térkép mutat.

Mint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) hozzánk eljuttatott értesítőjében tájékoztat: a kijelölt védő-és megfigyelési körzetekben a jogszabályi előírásoknak megfelelő korlátozások lépnek életbe. Ezekről minden, a korlátozás alatti területen baromfit tartót határozatban értesít a hatóság, hiszen minden állatmozgás csak hatósági engedéllyel történhet.

Kiemelten fontos, hogy az élőállat-szállító járműveknél a jogszabály szerinti és az engedélyükben előírt takarítási, tisztítási és fertőtlenítési utasításokat maradéktalanul betartsák.

A védőkörzetben és megfigyelési körzetben lévő gazdaságba belépő és onnan távozó, szállítására használt járművet és eszközt a fertőzést követően takarítási, fertőtlenítési eljárásnak kell alávetni. Ez egyaránt vonatkozik minden baromfi vagy egyéb fogságban tartott madár, valamint a hús, a takarmány, a trágya, a hígtrágya és alom, továbbá minden más, vírussal történt kontaminációra gyanús dolog, tárgy vagy anyag szállításához használt járműre, eszközre. A takarítást és a fertőtlenítést a készenléti terv útmutatójának vonatkozó része (IV/16/10. pont) szerint kell elvégezni.

készenléti terv (NÉbiH) »

interaktív járványtérkép »

madárinfluenza: tematikus oldal »

PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Gál Sándor Gál Sándor GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Ivanov György Ivanov György Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Végvári András Végvári András MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Teleki János Teleki János Kolesza György Kolesza György Bíró Tamás Bíró Tamás Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Gál Sándor Gál Sándor GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Ivanov György Ivanov György Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Végvári András Végvári András MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Teleki János Teleki János Kolesza György Kolesza György Bíró Tamás Bíró Tamás Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft.