Halasztási lehetőség érvényes egyes közlekedési képzésekre, vizsgákra

Halasztási lehetőség érvényes egyes közlekedési képzésekre, vizsgákra

A veszélyhelyzet megszűnésével kapcsolatban meghosszabbodtak egyes közlekedési képzésekkel összefüggő határidők.

A veszélyhelyzet megszüntetése kapcsán az Innovációs és Technológiai Minisztérium a 19/2020. (VI. 17.) ITM rendeletében meghosszabbította egyes határidők lejártának időpontját a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésével és vizsgáztatásával kapcsolatban.


Az ITM rendelete szerint a 24/2005. (IV. 21.) GKM rendeletben foglalt, az elméleti és a gyakorlati vizsgára bocsátás egyes feltételeivel, valamint a sikeres közlekedési alapismeretek vizsgával kapcsolatos érvényességi határidők meghosszabbodnak a veszélyhelyzet megszűnését (2020.06.18.) követő 180. napig, azaz 2020. december 10-ig abban az esetben, ha a határidő veszélyhelyzet időtartama alatt, azaz 2020. 03. 11. és 2020. 06. 18. között, vagy a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napon belül, azaz 2020. július 3-ig jár le. Ha a gyakorlati vizsga letételéhez a GKM rendeletben feltételként meghatározott vezetői engedély megszerzésétől számított, illetve a sikeres elméleti vizsga megszerzésére rendelkezésre álló kétéves határidő a veszélyhelyzet időtartama alatt vagy a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napon belül jár le, a vizsgázó legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. naptól számított 180. napig, azaz 2020. december 10-ig tehet gyakorlati vizsgát.


A meghosszabbítás indoka az volt, hogy a koronavírus-járvány következtében az érintett szolgáltatók, személyek nem tudták elvégezni a közlekedési bizonyítványok és engedélyek megújításával vagy meghosszabbításával kapcsolatos eljárásokat. A járványügyi veszélyhelyzeti rendelkezésekkel összhangban 2020. március 19-től visszavonásig, mintegy két hónapon át felfüggesztették a közlekedési vizsgákat. A vizsgák május második felében a korlátozások fokozatos enyhítéséhez igazodva előbb vidéken, majd Budapesten és Pest megyében is újraindultak. Az átmeneti felfüggesztés következtében például a közúti járművezetők esetében is előfordulhat, hogy egyes tanulók a képzés-vizsgáztatás területén jogszabályban rögzített határidőket nem tudják tartani, így akár a teljes képzés megismétlésére kényszerülhetnének.

 

KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft MG Sped Kft. MG Sped Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. NTS Kft. NTS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Kolesza György Kolesza György Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft MG Sped Kft. MG Sped Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. NTS Kft. NTS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Kolesza György Kolesza György Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft.