Mosóczi László tájékoztatója és az MKFE sajtóközleménye az ITM és az MKFE közötti szakmai egyeztetésekről

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) írásos tájékoztatása szerint nincs technikai akadálya az előzetes elektronikus engedély ellenőrzési rendszer (BIReg) szeptemberi indításának. Erről – és további kiemelten fontos kérdésekről – egyeztetett az elmúlt hetekben ismét több alkalommal Ignácz József Péter elnök és Karmos Gábor főtitkár az Innovációs és Technológiai minisztérium tárcavezetőjével, Palkovics Lászlóval, valamint Érsek István és Tóth Péter szakállamtitkárokkal. A tárgyalásokat követően Mosóczi László államtitkár írásban is megküldte a BIReg-gel kapcsolatos ITM tájékoztatót, az MKFE pedig – az ITM jóváhagyásával – sajtóközleményt adott ki az eredményekről.
Újabb szakmai konzultációkat és telefonos egyeztetéseket követően immár írásban is tájékoztatást kapott az MKFE az előzetes elektronikus engedély ellenőrzési rendszer (BIReg) előkészítésének folyamatáról és aktuális állapotáról. Az MKFE elnöksége a legutóbbi ülésén döntött arról, hogy a BIReg indításának felgyorsítása érdekében írásos tájékoztatást kér az ITM-től a rendszer fejlesztésének aktuális helyzetéről.

Emlékezetes, hogy az MKFE 2018. augusztusában, az új típusú közúti közlekedési engedélyek prototípusának beterjesztésével párhuzamosan tett javaslatot az ITM felé az engedély ellenőrzések informatikai útra terelésére és a dokumentumok előzetes regisztrációjának kötelezettségére.

Kiemelkedő érdekképviseleti siker, hogy az új engedélytípust a javaslat beterjesztését követően már 2020. január 1-től bevezette az ITM, és hasonló gyorsasággal sikerült elfogadtatni az előzetes engedélyregisztrációs rendszer koncepcióját is, amelynek indítását eredetileg 2020 tavaszára tervezte az ITM. Utóbbi céldátum nem volt tartható, a fejlesztéseket és a jogalkotói munkát hátráltatta a koronavírus járvány, de a legfrissebb tájékoztatás szerint a munka befejezés előtt áll, a rendszer szeptemberi indításának nincs technikai akadálya.

Az ITM - az MKFE kezdeményezésére – arra is ígéretet tett, hogy a BIReg élesedését megelőzően kiemelt figyelmet fordítanak a fel- és lerakóhelyek adminisztratív ellenőrzésére is.

Az MKFE a fel- és lerakóhelyek jogkövető magatartásának segítése érdekében – az ITM szakmai támogatásával – elkészített egy engedély ellenőrzési segédanyagot, amelyet rövidesen több ezer példányban juttat el az érintett fel- és lerakók részére, továbbá igény szerint átadja az ITM és a hatóságok részére is. Az írásos segédanyag kiegészítéseként az MKFE weboldalán elérhetővé válik egy ingyenesen használható engedélykötelezettség-kereső alkalmazás, amely másodpercek alatt ad pontos információt arról, hogy egy adott jármű, az adott fuvarfeladatot milyen engedély bemutatása mellett végezheti jogszerűen. Az alkalmazás használatával a fel- és lerakóhelyeken tevékenykedő kollégák gyorsan és egyszerűen juthatnak olyan információhoz, amellyel maguk is segítik a jogosulatlan fuvarozók azonnali kiszűrését, és hozzájárulhatnak a jogszerűen tevékenykedő magyar vállalkozások piaci pozícióinak erősítéséhez.

Az Egyesület Elnöksége az előzetes elektronikus engedély regisztrációs rendszer (BiReg) indulásáról egyhangúlag pozitívan értékelte, ugyanakkor kiemelt fontosságúnak tartja a rendszer tesztüzemének monitorozását, továbbá az éles üzem 2021. januári céldátumának szigorú betartását.


MKFE kommunikáció
FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Ivanov György Ivanov György Teherporta Kft. Teherporta Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Lévai László Lévai László Nagy Imre Nagy Imre Teleki János Teleki János 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft NATURTEX Kft NATURTEX Kft FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Ivanov György Ivanov György Teherporta Kft. Teherporta Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Lévai László Lévai László Nagy Imre Nagy Imre Teleki János Teleki János 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft NATURTEX Kft NATURTEX Kft