Továbbra sincs döntés a közlekedési korlátozás feloldása kérdésében

Az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól (ITM) kapott információnk szerint az érdekképviseletek által kezdeményezett közlekedési korlátozás feloldás kérdésében az Operatív Törzs (OT) péntek délelőtti ülésén nem született döntés. A testület – további adatok bekérését követően – a péntek esti ülésén sem határozott a feloldásról, ezért az MKFE ma egy újabb, szakmai, gazdasági, közlekedésbiztonsági és járványügyi szempontból is indokolható javaslattal élt a jogalkotók felé.

Az MKFE – és a társérdekképviseletek – külön-külön, de azonos szándékkal, a nehéz tehergépjárművek közlekedési korlátozásának átmeneti feloldása érdekében fordultak az ITM-hez az elmúlt napokban. Egyesületünk a 190/2008. (VII. 29.) Korm. rendelet március 1-től hatályos változásával egy időben – majd további két alkalommal – kezdeményezte» az ITM-nél a közlekedési korlátozások ideiglenes feloldását. Az MKFE javaslata szerint a korlátozást átmeneti jelleggel, a kihirdetett veszélyhelyzet végéig lehetne feloldani, ugyanakkor a március 15-i kamionstop felfüggesztését – a szakmai és a járványügyi szempontokat is mérlegelve – mindenképpen indokoltnak tartjuk.

A szóbeli egyeztetéseket követően pénteken, március 12-én este egy újabb javaslatot» küldtünk meg az ITM, az Operatív Törzs és a Miniszterelnökség részére.

Tekintettel arra, hogy a szakma felől továbbra is erős és folyamatos igényt érzékelünk a március 15-i korlátozás valamilyen mértékű feloldására, az MKFE ma újabb, ezúttal már kizárólag a március 14–15-ei éjszakára vonatkozó időablak megnyitására tett javaslatot az ITM és az OT felé. A levél INNEN» letölthető.

Az Operatív Törzs döntéséről – amint ezt az MKFE megkapja – haladéktalanul tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat hírlevél formájában is.

MKFE Kommunikáció

Németh Károly Németh Károly VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Sascamion Kft. Sascamion Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Lévai László Lévai László Transvinning Kft. Transvinning Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Ivanov György Ivanov György "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Németh Károly Németh Károly VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Sascamion Kft. Sascamion Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Lévai László Lévai László Transvinning Kft. Transvinning Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Ivanov György Ivanov György "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft.