NAV: működési hiba a PoUS-, üzemszünet az EMCS-rendszerben

A NAV tájékoztatása szerint a PoUS ma (2024. március 1-jén) éjfélkor történt telepítése óta súlyos, működést meggátoló hibákkal szembesülhettek a felhasználók. A rendelkezésre álló információk alapján a vámjogi képviselőként, vagy alkalmazottként bejelentkező felhasználók nem látják a PoUS alkalmazást a Gazdálkodói Portálon. Aki pedig gazdálkodóként belépve látja, annak a rögzítési folyamat akad meg az illetékes vámhivatal kiválasztásánál. Többen jelezték a Gazdálkodói Portál elérhetetlenségét is.

 A problémákat a NAV jelezte az Európai Bizottság felé, ahonnan visszaigazolták, hogy valóban vannak problémák, amelyek megoldásán dolgoznak. A NAV kéri, hogy a hibákat, rövid leírással és lehetőség szerint képernyőképpel továbbítsák az adóhatóság részére a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. hibabejelentő e-mail címre.

Figyelemmel a kialakult helyzetre, az áruforgalom zavartalanságának biztosítása érdekében 2024. március 1. 13:00 órától következő értesítésig az adó- és vámigazgatóságok és az engedélyes kibocsátók az induló forgalom esetében választhatják a PoUS telepítése előtti papír alapú eljárás szabályai szerinti működést. Kérjük, hogy a papír alapú igazolások a következő szöveggel utaljanak a PoUS üzemképtelenségére „PoUS failure - fallback procedure”.

A tagállamok értesítése felől az Európai Bizottság által ilyen célra létrehozott keretrendszerben intézkedünk, azonban nem zárható ki annak a lehetősége, hogy egyes esetekben az értesítés ellenére nem fogják az áruk uniós státusának bizonyítékaként elfogadni a 2024. március 1-jén, vagy azt követően papír alapon kiadott igazolásokat. Amennyiben ilyen helyzet állna elő, akkor annak rendezésére a PoUS üzemképessé válása után szükség lesz igazolások visszamenőleges kérelmezésére, a papír alapon kiadott igazolásokra hivatkozással.

A fenti tájékoztató a https://openkkk.nav.gov.hu oldalon is elérhető.

A NAV egyben tájékoztatja Ügyfeleit, hogy 2024. március 3-án (vasárnap) 9:00 órától 21:00 óráig az EMCS (Jövedéki Árumozgás és Ellenőrző Rendszer) tekintetében üzemszünet kerül elrendelésre a NAV egyes szolgáltatásainak elérését biztosító, tűzfal oldali karbantartás miatt.

Az üzemszünet időtartama alatt az általános üzemszüneti eljárás alkalmazandó, amely szerint a szállítmányok indításához üzemszüneti okmányok (üzemszüneti e-TKO/e-EKO) alkalmazása szükséges.

Amint az EMCS újra elérhetővé válik, a feladónak haladéktalanul be kell nyújtania elektronikusan az e-TKO/e-EKO tervezetet az érintett üzemszüneti okmányokra vonatkozóan.

A fenti tájékoztató a https://openkkk.nav.gov.hu oldalon is elérhető.

(Forrás: NAV IT Helpdesk)


MKFE Kommunikáció

SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. VERES Kft. VERES Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Németh Károly Németh Károly "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. WSZL WSZL Teherporta Kft. Teherporta Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. VERES Kft. VERES Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Németh Károly Németh Károly "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. WSZL WSZL Teherporta Kft. Teherporta Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft.