Három rangos díj fuvarozóknak — pályázat

Három rangos díj fuvarozóknak — pályázat

A DigiLog Consulting és a NiT Hungary — a MOL és a DAF közreműködésével — idén is három pályázatot hirdet magyarországi közúti fuvarozó vállalkozásoknak. „Az Év Fuvarozója: Zöld Flotta-Díjat”, „Az Év Fuvarozója: Fenntarthatósági Díjat”, valamint „Az Év Fuvarozója: Innovációs Díjat” kiemelkedő és példaértékű tevékenységet folytató vállalkozások nyerhetik el. A díjakat rangos hazai piaci szereplők támogatják. Az elismerést a díjazottak a 21. jubileumi Fuvarozó Vállalkozók Farsangi Bálja és Díjátadó Gálán vehetik át. A pályázatok benyújtásának határideje: 2025. január 27. 18:00 óra.

Az Év Fuvarozója: Zöld Flotta-díj annak a példaértékű vállalkozásnak az elismerése, amely 2024-ben új, korszerűbb járművek beszerzésével leginkább csökkenteni tudta az üzemanyag fogyasztását az előző évhez képest és ezáltal legnagyobb mértékben járult hozzá a közúti fuvarozás károsanyag kibocsátásának csökkentéséhez.


Az Év Fuvarozója: Fenntarthatósági díjat annak a példaértékű vállalkozásnak az elismerése, amely olyan fenntartható gazdálkodást célzó megoldást vezetett be vagy beruházást valósított meg 2024-ben, melynek eredményei kimutathatóak (kivétel az alternatív hajtáslánc alkalmazása és az új járművek vásárlásával történő üzemanyag-fogyasztás csökkentése, amelyet a Zöld Flotta díjjal ismernek el).


Az Év Fuvarozója: Innovációs díj annak a példaértékű vállalkozásnak az elismerése, amely kiemelkedő eredményt ért el az innováció területén digitális megoldás bevezetésével (pl. szoftverbevezetés), ami kimutathatóan javította a működési hatékonyságát és/vagy eredményességét a 2024-es évben.


A pályázaton a hazánkban bejegyzett valamennyi közúti áru- és személyszállító tevékenységet végző vállalkozás részt vehet üzemmérettől és tevékenységi körtől függetlenül. Az érvényes pályázat feltétele a hiánytalanul kitöltött pályázati lap benyújtása a megadott címre és a megadott határidőn belül.


A pályázatok benyújtási határideje: 2025. január 27. 18:00 óra


A hiánytalanul kitöltött pályázati lapokat az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre kell elküldeni.


A pályázatokat 2025. február 5-ig 5 fős szakmai bizottság értékeli, melynek elnöke Lajkó Ferenc független iparági szakértő. Az értékelés során a különböző károsanyag-kibocsátású járműveket különböző szorzókkal veszik tekintetbe, majd arányosítják a teljes flotta méretéhez képest, a fogyasztáscsökkentő kiegészítők pedig plusz pontokat érnek.


„Az Év Fuvarozója: Zöld Flotta-Díjat” a DAF Hungary Kft., „Az Év Fuvarozója: Fenntarthatósági Díjat” pedig a MOL Nyrt. támogatja és adja át. A jelentkezéshez szükséges tudnivalók:


                            Év Fuvarozója: Zöld Flotta Díj:                              pályázati kiírás »                        jelentkezési lap »

                            Az Év Fuvarozója: Fenntarthatósági Díj:          pályázati kiírás »                        jelentkezési lap »

                            Az Év Fuvarozója: Innovációs Díj:                        pályázati kiírás »                        jelentkezési lap »


 

BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Sascamion Kft. Sascamion Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Sascamion Kft. Sascamion Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft.