Jelentős könnyebbség a buszosok piacfelügyeleti díjánál!

Jelentős könnyebbség a buszosok piacfelügyeleti díjánál!

A fuvarozói szervezetek közös és kitartó érdekérvényesítési tevékenységének köszönhetően jogalkotói körökben nyitott fülekre találtak azok a több éve hangoztatott szakmai érvek, melyek a hazai piacon működő buszos szolgáltatók piacfelügyeleti díjának módosítását, mérséklését szorgalmazták! 2025. június 24-től a szerződéses járatok és különjárati buszosok piacfelügyeleti díja megfeleződik, 10 járműves flotta alatt pedig teljesen megszűnik!

A Magyar Közlöny 2025/73. számában kihirdették a közlekedési ágazat egyes kérdéseinek rendezéséről, valamint egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló 2025. évi LV. törvényt, amely egyes esetekben teljesen elengedi, illetve felére csökkenti a buszosok piacfelügyeleti díját.

A 2025. június 19-én este megjelent közlönnyel módosultak a személyszállítási törvény azon passzusai, amelyek a piacfelügyeleti díjról rendelkeznek. Jelentős változás az eddigiekhez képest, hogy a kizárólag szerződéses és különjárati személyszállítási szolgáltatást végző, legfeljebb 10 autóbuszt üzemeltető vállalkozásoknak teljesen eltörölték a piacfelügyeleti díjat, de a nagyobb flottát üzemeltető cégeknek is megfelezték az évente fizetendő összeget!


Felhívjuk a figyelmet, hogy a díjváltozás csak azokat az autóbuszos vállalkozásokat érinti, amelyek tevékenységi engedélye kizárólag szerződéses és különjárati tevékenység végzésére szól. Mivel az új díjtáblázat a kihirdetéstől számított ötödik napon életbe lép, azaz 2025. június 24-től alkalmazandó.


A piacfelügyeleti díjat az autóbuszos piacfelügyeleti és utasjogi hatóságnak a Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000–00290713–38100004 számú számlája javára „autóbuszos piacfelügyeleti díj” jogcím megjelöléssel évente legkésőbb július 31-éig kell megfizetni.


NYOMTATHATÓ PDF MEGNYITÁSA »


Kapcsolódó cikkeink:

Megfelezte a kormány a buszosok 2021-es piacfelügyeleti díját (2021. június) »

Eltörölte a 2020-as autóbuszos piacfelügyeleti díjat a Kormány (2020. december) »

Új kormányrendelet a személyszállítás piacfelügyeletéről (2019. március) »

 

Artur '95 BT. Artur '95 BT. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Ivanov György Ivanov György Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Ivanov György Ivanov György Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft.