Kitüntették egyesületünk elnökét


A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a legmagasabb kamarai kitüntetésben — Kamarai Mercure Díjban — részesítette egyesületünk elnökét. A díjat dr. Vereczkey Zoltán az MKIK 2011. május 31-i Küldöttgyűlésén vette át dr. Parragh Lászlótól, a kamara elnökétől. Az MKFE elnöke mellett az idei évben e díjban Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója és Palásti József, a Fornetti Kft. alapító tulajdonosa részesült.

Dr. Vereczkey Zoltán — a VÁTI vezérigazgatója — 1995-1998-ig a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkáraként, majd elnökeként tevékenykedett a vállalkozói társadalom egészét érintő gazdasági érdekképviselet területén. Az MKIK általános alelnökeként, később alelnökeként is kiemelt figyelmet fordított a kis- és középvállalkozások problémáinak feltárására, amelyek megoldását szakmai javaslatokkal segítette. Korábban a Volánbusz Rt. vezérigazgatójaként, és az MKFE elnökségi tagjaként, 2010-től egyesületünk elnökeként jelentős érdemeket szerzett a közlekedési szakma versenyképességének megteremtésében és fenntartásában.



Dr. Parragh László és dr. Vereczkey Zoltán a díj átadása után. (Fotó: MKIK)

 

Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. OVIT ZRt. OVIT ZRt. KOPP KFT. KOPP KFT. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. K és V KFT. K és V KFT. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Ivanov György Ivanov György GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Persped Kft. Persped Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Dömötör Tamás Dömötör Tamás VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. OVIT ZRt. OVIT ZRt. KOPP KFT. KOPP KFT. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. K és V KFT. K és V KFT. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Ivanov György Ivanov György GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Persped Kft. Persped Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Dömötör Tamás Dömötör Tamás VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft.