EKAER koordinátor képzés




Tisztelt Cégvezető!

Bizonyára Ön is lépten-nyomon EKAER-rel foglalkozó rendezvényekbe botlik. Valóban számtalan képzés szólt már a rendszer elméleti bemutatásáról, az érintettek körében ennek ellenére egyre csak gyűlnek az igazán húsbavágó, gyakorlati kérdések.

 

A Fórum Akadémia most egy hiánypótló tanfolyamot indít útjára, amelynek célja, hogy a jelentkező cégek kijelölt munkatársait teljes körűen felkészítse az EKAER használata kapcsán felmerülő minden probléma megoldására. Így a vizsgával záruló 6 hetes kombinált képzés eredményeképp a résztvevő hatékony EKAER koordinátorrá válik, akihez cégük többi munkatársa is bizalommal fordulhat a rendszer használatához kapcsolódó kérdésekkel.


Miért érdemes munkatársát elküldenie a tanfolyamra?

  • Néhány héten belül cége rendelkezni fog egy jól képzett és megbízható EKAER-koordinátorral, aki nem csak a rendszer használatát fogja ismerni, de képessé válik arra is, hogy megszerzett tudását átadva segítséget nyújtson a többi EKAER ügyintézéssel foglalkozó kollégának is.
  • A megszerzett tudás minőségét a képzést záró online vizsga szavatolja. Sikeres vizsga esetén tanúsítvánnyal igazoljuk a teljesítést.
  • A kombinált képzés előnye, hogy nem kell a résztvevő kollégáját hosszú ideig nélkülöznie: a tantermi napokat elektronikus leckékkel egészítjük ki.
  • A résztvevők cégre szabott gyakorlati tanácsokat kaphatnak a vállalat valós problémáival kapcsolatban.

A résztvevők hasznos tippeket, tanácsokat kapnak az EKAER-szabályzat elkészítésével kapcsolatban is.

A tanfolyam programja:

1. továbbképzési modul – Online tananyag, kiküldés: 2015. április 22.

Az egyes EKAER-hez kapcsolódó szerződéstípusok főbb jellemzői az új Ptk. és az Áfatörvény rendelkezései alapján

  • A polgári jogi jogviszonyok, a szerződések általános szabályai
  • Az adásvétel, a vállalkozás fontosabb rendelkezései
  • Fuvarozás, szállítmányozás szabályai a Ptk-ban.
  • A termékértékesítés, a közösségen belüli beszerzés az Áfatörvényben

Az EKAER jogszabályi háttere és annak magyarázata I. rész

  • A vonatkozó jogszabályok és azok magyarázata
  • A kötelező EKAER-bejelentés alapesetekben
    • az Európai Unió más tagállamából Magyarország területére irányuló termékbeszerzés vagy egyéb célú behozatal
    • Magyarország területéről az Európai Unió más tagállamába irányuló termékértékesítés vagy egyéb célú kivitel
    • belföldi forgalomban nem végfelhasználó részére történő első adóköteles termékértékesítés
  • A kötelező EKAER-bejelentés speciális esetekben
    • Láncértékesítés (EU-s láncügyletek kifelé. EU-s láncügyletek befelé. EU-s beszerzést követő belföldi értékesítés)
    • Gyűjtőfuvarozás
    • Tranzit
    • Bérmunka
    • Kereskedelmi mennyiségű termék fuvarozása
  • Mentesség az EKAER-bejelentési kötelezettség alól

2. továbbképzési modul – Online tananyag, kiküldés: 2015. április 29.

Az EKAER jogszabályi háttere és annak magyarázata II. rész

Bejelentendő adatok és az ezzel kapcsolatos felelősség

  • A bejelentendő adatkörök. A bejelentéssel kapcsolatos felelősség. Változás-bejelentés
  • Adatvédelmi kérdések
  • Téves bejelentések kezelése

Kockázatos termékek, élelmiszerek és az EKAER

  • Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer működésével összefüggésben a kockázatos termékek meghatározásáról szóló 51/2014. (XII. 31.) NGM rendelet
  • A kockázatos élelmiszerek és egyéb kockázatos termékek köre
  • A kockázati biztosíték teljesítésének módjai és az egyes mentességek
  • A biztosíték összegének visszautalása
  • A biztosíték összegének „kipótlása”
  • A biztosíték összegének csökkentésére irányuló kérelem

EKAER szankciók

  • Mulasztási bírság a bejelentés elmaradása miatt
  • Árulefoglalás

3. továbbképzési modul – Tantermi képzés, 2015. május 8. (péntek) 09.00-13.30

  • Az EKAER jogszabályi hátterével kapcsolatos online tananyag megvitatása. Konzultáció a felmerült kérdésekről
  • A rendszer használatával kapcsolatos technikai tudnivalók (A bejelentés lehetséges módjai: regisztráció, bejelentkezés, interfész)
  • Az EKAER-szám megigénylésével kapcsolatos gyakorlati problémák

4. továbbképzési modul – Online tananyag, kiküldés: 2015. május 13.

Az EKAER ellenőrzése, a Vámtörvény és az Útdíj-törvény 2015. évi változásai

  • EKAER-ellenőrzés
    • Helyszíni ellenőrzés
    • Hatósági zár
    • Utólagos ellenőrzés
  • Vámtörvény
    • A vám utólagos ellenőrzésének módosult eljárási szabályai
    • Az ellenőrzés céljának új meghatározása, az ellenőrzések fajtáinak elnevezése
    • Új elem a Vámtörvényben: audit típusú ellenőrzés
  • Az Útdíj-törvény változásai

5. továbbképzési modul – Tantermi képzés, 2015. május 20. (szerda) 09.00-13.30

EKAER-szabályzat összeállítása – hasznos tanácsok, tippek

  • Miért érdemes saját EKAER-szabályzatot készíteni, és hogyan álljunk neki?

Konzultáció

6. továbbképzési modul – Online tananyag, kiküldés: 2015. május 27.

Iratminták
Az EKAER-bejelentés megtételét lehetővé tevő iratminták

  • Meghatalmazásminta (az ún. másodlagos felhasználó meghatalmazása az EKAER-bejelentés megtételére)

Szerződésminták

  • Az EKAER-rel kapcsolatos együttműködést előíró klauzulát tartalmazó szerződésminták

Feleletválasztós online vizsga:

A vizsgafelület 2015. június 1-je 08.00-tól 2015. június 5-e 23.59-ig lesz elérhető.


Részletek és jelentkezés ITT>>

Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. K és V KFT. K és V KFT. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Nagy Imre Nagy Imre HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. STV Kft. STV Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Teleki János Teleki János Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. K és V KFT. K és V KFT. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Nagy Imre Nagy Imre HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. STV Kft. STV Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Teleki János Teleki János Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft.