300 forint alá eshet az üzemanyag ára

Az OPEC múlt pénteki ülése után eladói nyomás alá került a nyersolaj árfolyama, amely így az elmúlt napokban 2009 óta nem látott szintre esett – írja a Portfolio.hu. A szakértők a közeljövőben a 30 dollár körüli hordónkénti olajárat sem tartják elképzelhetetlennek, ami akár 300 forint alatti üzemanyagárakat is jelenhet a hazai kutakon.

A hét eleji kereskedésben a februári szállítású Brent árfolyama több mint 5, a januári szállítású WTI árfolyama pedig közel 6 százalékkal esett. A Brent olaj árfolyama ezzel csaknem 7 éves mélypontra került.

Az ok a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének december 4-i ülése, ahol a felek a jelentős olajpiaci túlkínálat ellenére sem állapodtak meg új, alacsonyabb kitermelési kvótában. Közben az olajpiaci trendek sem túl biztatóak – legalábbis az olajexportáló országok szemszögéből –, hiszen az egyik nagy felhasználó, Kína gazdasága évről évre lassul, ugyanakkor az amerikai kitermelés nem csökken, sőt jövőre akár emelkedhet, s visszatért a piacra az atomprogramjának ügyében megállapodásra jutó Irán is.

A nyersolaj áresésével párhuzamosan csökken a finomított termékek ára is: a gázolaj és a benzin ára is csaknem 40 százalékkal esett a nyár eleji csúcsról. Mindezek tükrében a szakértők 30 dollár alatti nyersolaj árfolyamot prognosztizálnak, ami a hazai kutakon akár további 50 forintos csökkenést is eredményezhet az üzemanyagok literenkénti árában.

Forrás: portfolio.hu

http://usite.hu/x/15065


MKFE kommunikáció

NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. K és V KFT. K és V KFT. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Kolesza György Kolesza György Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Levissimo Kft. Levissimo Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. KINGSPED Kft KINGSPED Kft ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. K és V KFT. K és V KFT. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Kolesza György Kolesza György Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Levissimo Kft. Levissimo Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. KINGSPED Kft KINGSPED Kft ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft.