Featured

OFA állásbörze Miskolcon! Várjuk a jelentkezéseket július 5-ére!

Az OFA az MKFE támogatásával országos állásbörze sorozatot szervez az államilag finanszírozott hivatásos gépjárművezető képzési (C, C+E, D, GKI) program eredményes megvalósítása érdekében. A következő állomás: Miskolc, 2016. július 5.

Várjuk a gépkocsivezetőt kereső áru- és személyszállító vállalkozások jelentkezését, éljen a lehetőséggel: most házhoz jön a munkaerő!


A „Ragadd meg a kulcsot” sorozat első öt állomásán (Budapesten, Békéscsabán, Kecskeméten, Nyíregyházán és Zalaegerszegen) összesen mintegy 130 MKFE tagvállalkozás képviselte cégét, és több mint 400 leendő munkavállalóval írtak alá szándéknyilatkozatot a későbbi foglalkoztatásukról.

Az állásbörzék egyik legnagyobb előnye az, hogy a rendezvényeken megjelenő gépkocsivezető jelöltek már túl vannak az OFA programjára való regisztráción, azaz átestek egyfajta előzetes szűrésen, ugyanakkor még nem rendelkeznek munkaadói elköteleződéssel.

Az eddigi tapasztalatok bizonyítják, hogy az OFA-MKFE rendezvénysorozat hatékony eszköz a vállalkozók számára a munkaerő-toborzásban.


A sorozat következő állomása július 5-én, kedden, Miskolcon lesz, ahova még várjuk a munkaadói és munkavállalói regisztrációkat.

A program az MKFE tagjainak ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Munkaadóként kérjük, itt regisztráljon az országos road show egyes állomásaira.
Munkavállalóként kérjük, itt jelezze részvételi szándékát.
Kérdése van? Írjon a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre vagy hívja a 06 (1) 252 0688/226-os számot.
MKFE kommunikáció
NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Elit Store Kft. Elit Store Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Lévai László Lévai László STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. NTS Kft. NTS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. K és V KFT. K és V KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. WSZL WSZL Végvári András Végvári András Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. VERES Kft. VERES Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Elit Store Kft. Elit Store Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Lévai László Lévai László STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. NTS Kft. NTS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. K és V KFT. K és V KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. WSZL WSZL Végvári András Végvári András Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. VERES Kft. VERES Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft.