Featured

Útdíjbírság: megfontolandó a fellebbezés a kiszabott bírság miatt

Megkezdődött azoknak az útdíjbírsággal kapcsolatos pereknek a tárgyalása, amelyeket az ügyekben eljáró bíróságok korábban felfüggesztettek a Szegedi Közigazgatási Bíróság által az Európai Bíróságnál kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárás miatt. Az EB a szegedi ügyek kapcsán március 22-én az ítéletében megállapította, hogy ellentétes az arányosság követelményével az olyan szankciórendszer, amely az úthasználati díj előzetes kifizetésének kötelezettségére vonatkozó szabályok bármilyen megsértése esetén átalányösszegű bírság kiszabását írja elő. Az Európai Bíróság tehát hiányolja a magyar szabályozásból az egyes cselekmények súlya szerinti differenciálás lehetőségét.

Az MKFE szombathelyi régiójának küldöttétől, dr. Kocsis Rita ügyvéd-közlekedési szakjogásztól kapott tájékoztatás szerint, az általa képviselt ügyekből eddig 7 esetben döntött úgy a bíróság, hogy – a március 22-i EB döntés után – az első- és a másodfokon eljáró hatóságok határozatát hatályon kívül helyezi, és az első fokon eljárt hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezi. Kocsis Rita tájékoztatása szerint a bírói döntések meghozatala tekintetében kétféle álláspont alakult ki: az egyik arra mutat rá, hogy az adott ügyben mindenképpen indokolt egy arányos bírságösszeg kiszabása, a másik álláspont szerint a bírságkiszabás nem indokolt – fontos kiemelni, hogy minden vizsgált ügyben gondatlan szabályszegésekről – pl. a szabálytalanság észlelése után haladéktalanul megvásárolták a viszonylati jegyet; objektív ok miatt tért le a megvásárolt szakaszról a jármű egy párhuzamos útra; objektív körülmények miatt nem teljesítette a fizetést a rendszer; stb) – van szó, amely tényt azonban bizonyítani kell.

A bírói ítéletek alapján felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmét, hogy a nyilvánvalóan nem szándékos jogsértésen alapuló útdíjbírságok esetén fontolják meg a fellebbezés lehetőségét, és amennyiben a fellebbezés után a másodfokú eljárás is helyt ad az elsőfokon hozott ítéletnek, a határozat kézhezvételtől számított 30 napon belül azt kereseti kérelemmel támadják meg.

Az MKFE az útdíjrendszer bevezetése óta jelzi a jogalkotó felé a rendszer hibáit, hiányosságait, amelyekre rámutatott a Európai Bíróság ítélete is. Az EB megállapításai után a magyar hatóságok is nehéz helyzetbe kerültek a döntéshozatali eljárásuk során, tekintettel arra, hogy a követniük kell a hatályos útdíjtörvény illetve a közigazgatási hatósági eljárások szabályairól szóló törvények előírásait, valamint a bírságrendelet előírásait.

A bírósági ítéletek ugyanakkor igazolták az MKFE álláspontját, amely szerint a magyar útdíjfizetési rendszer, illetve annak jogi szabályozása korrekcióra szorul, az anomáliákat azonnal javítani kell, és indokolt egy méltányos, az EU jogrendjéhez illeszkedő jogszabály megalkotássa. Ennek érdekében az MKFE azonnal kezdeményezi az NFM-nél a kormányrendelet módosítását a bírságtételek vonatkozásában. Amennyiben a minisztérium részéről megvan a hajlandóság a módosításra, rövid idő alatt lehetne módosítani a kormányrendeletet, akár úgy is, hogy az új szabályok a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazhatók legyenek, ami a fellebbezések, illetve a keresetindítások várható eredményét is kedvezően befolyásolhatná.

MKFE kommunikáció

Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. NTS Kft. NTS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. MÉK Kft. MÉK Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Teleki János Teleki János Levissimo Kft. Levissimo Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. WSZL WSZL CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Gál Sándor Gál Sándor Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. NTS Kft. NTS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. MÉK Kft. MÉK Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Teleki János Teleki János Levissimo Kft. Levissimo Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. WSZL WSZL CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Gál Sándor Gál Sándor