Featured

Ideiglenesen behajthatnak a turistabuszok az Alkotmány utcába az utasok le- és felszállítása céljából

A Budapest Közút Zrt. tájékoztatása szerint a pesti alsó rakpart FINA megnyitó és Red Bull Air Race miatti zárásai kapcsán ideiglenesen megnyitják az Alkotmány utcát a turista buszok előtt.

 Az Alkotmány utca megnyitására egyelőre két alkalommal kerül sor:

  • június 27-e estétől július 3-án hajnalig;
  • július 12-e estétől július 17-én hajnalig.

Egyéb időszakokban az eredeti korlátozás lesz érvényben, újabb átmeneti feloldás az augusztus 20-i tűzijáték kapcsán várható, amelyről később ad tájékoztatást a Budapest Közút Zrt.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az ideiglenes forgalmi rend idején:

  • a buszok csak az utascsere idejére hajthatnak be az Alkotmány utcába, a KRESZ figyelembe vételével,
  • az utcában és környéken nem várakozhatnak,
  • a motorokat a megállás alatt kötelező leállítani,
  • nem hajthatnak be más utcákba, azaz megfordulást követően az Alkotmány utcán kötelesek távozni,
  • a behajtás vonatkozásában forgalomirányító személyzet, közterület-felügyelet, kerületőrök, vagy önkormányzati munkatársak kéréseit vagy utasításait kötelesek megfogadni, betartani.

 

 

MKFE kommunikáció
"Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. K és V KFT. K és V KFT. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Lévai László Lévai László Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft KOPP KFT. KOPP KFT. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. K és V KFT. K és V KFT. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Lévai László Lévai László Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft KOPP KFT. KOPP KFT. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft.