Featured

Bekerült az adócsomag módosító javaslatba a kgfb adóra vonatkozóan a 30 ezer forintos felső küszöb

Ahogyan arról korábban tájékoztattuk Tisztelt Tagjainkat, az MKFE elnöke levélben fordult Varga Mihály pénzügyminiszterhez a kgfb-t érintő adóváltozási javaslat felülvizsgálata érdekében. A kérdésben Egyesületünkhöz érkezett visszajelzés szerint az adócsomag kapcsán készült bizottsági módosító javaslatba visszakerült a naponta legfeljebb 83 forint/gépjármű adómaximum korlátot előíró passzus, így a haszongépjárművek esetében nem jelenthet díjemelkedést az új szabályozás.
Szabó György elnök pénzügyminiszternek megküldött levélben kiemelte, hogy a maximalizált adóösszeget megszüntetése hátrányosan érintené a fuvarozókat, tekintettel arra, hogy az új szabályozás szerint az eddig fizetett 30 ezer forint összegű baleseti adó helyett a biztosítási adó mértéke százezres nagyságrendre növekedne, ami a kgfb-díjak átlag 10 százalékos megemelkedését jelentheti.

Az MKFE-hez érkezett visszajelzés alapján elmondható, hogy a szakbizottság által összeállított módosítócsomagba visszakerült a fent említett adómérték maximum, azaz a jogszabály – a módosítás parlamenti jóváhagyás esetén – fenntartja majd a gépjárművenkénti adómaximumot.

 

MKFE kommunikáció

Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. NATURTEX Kft NATURTEX Kft PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Persped Kft. Persped Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Levissimo Kft. Levissimo Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. WSZL WSZL Szalkai Tamás Szalkai Tamás TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. NATURTEX Kft NATURTEX Kft PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Persped Kft. Persped Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Levissimo Kft. Levissimo Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. WSZL WSZL Szalkai Tamás Szalkai Tamás TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft.