Válaszolt az ITM a tachográfkártyák kiadásának problémája kapcsán

Az MKFE 2019. július 17-én

az ITM helyettes államtitkárához, Érsek Istvánhoz, és a GEN2-es tachográfkártyák kiadására kért mielőbbi megoldást. Levelünkben rámutattunk arra, hogy szükség volna a tagállami segítségnyújtás igénybevételére, ami hetekkel lerövidítené a kiadási késedelmet. Emellett olyan átmeneti megoldási javaslatot tártunk az ITM illetékesei elé, amely ideiglenesen biztosítaná a tachográfkártya nélkül maradt gépjárművezetők folyamatos munkavégzését.

Július 24-én megérkezett az ITM írásos válasza, amelyben kiemelték, hogy előreláthatóan augusztus 5–11. között (32. hét) minden olyan tachográfkártyát legyártatnak, amelyet június 15. után igényeltek az illetékes kormányhivataloknál.


Májusban még csak augusztus végi, szeptember elejei legyártás volt valószínűsíthető (erről itt » írtunk korábban), a minisztérium mostani közlése szerint tehát várhatóan rövidülni fog a várakozási idő, így hamarabb fognak GEN2-es tachográfkártyához jutni az érintett gépjárművezetők.


Javaslatunkat — miszerint azok a gépjárművezetők, akik kormányhivatali dokumentummal tudják igazolni, hogy megigényelték az új kártyát, vezethessenek az igazolással — még egyeztetni kell az illetékes ellenőrző szervekkel.


Az ITM főosztályvezetőjétől, Mikulás Róberttől kapott választ

érheti el.


MKFE Kommunikáció

ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Kerekes Kft. Kerekes Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Ivanov György Ivanov György AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Nagy Imre Nagy Imre Bíró Tamás Bíró Tamás AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Kerekes Kft. Kerekes Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Ivanov György Ivanov György AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Nagy Imre Nagy Imre Bíró Tamás Bíró Tamás AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft.