TSM-mérések: a rendszer újabb közös tesztelését kéri az MKFE Mosóczi László államtitkártól

A TSM-rendszer bő egy éves működésének tapasztalatai alapján az MKFE indokoltnak látja egy újabb, ezúttal az ITM és az érdekképviselet által közösen felügyelt tesztmérési nap megszervezését. Karmos Gábor – élve a rendszer tavalyi élesítést megelőző május 31-i, az ITM és az érdekképviseletek közötti utolsó egyeztetésen elhangzott ígérettel – arra kéri a közlekedéspolitikáért felelős államtitkárt, hogy támogassa egy ilyen mérési akció mielőbbi megszervezését.

Karmos Gábor főtitkár a közlekedési államtitkárnak megküldött levelében mások mellett kiemeli, hogy az Egyesülethez az elmúlt bő egy évben nagy számban érkeztek visszajelzések olyan vállalkozásoktól, amelyek a TSM mérés után pár száz kilogrammos össztömeg túlsúly miatt kaptak bírsághatározatot, miközben szinte kivétel nélkül rendelkeztek legalább egy hitelesített, statikus mérőeszközön végzett mérési eredménnyel is, amely kivétel nélkül azt igazolta, hogy a jármű nem volt túlsúlyos a közúti közlekedése során.

A főtitkár egyben arról is tájékoztatta Mosóczi László államtitkárt, hogy bár a fuvarozók rendszerint élnek a jogorvoslati lehetőségekkel (bizonyítási indítvány, fellebbezés), de a tapasztalat szerint a hatóság rendre elutasítja ezeket a kérelmeket.

Az MKFE tavaly decemberben – külső szakértők megbízásával – elkészíttetett egy a TSM rendszer gyakorlati működését elemző tanulmányt, amelynek egyik fontos következtetése, hogy a WIM szenzorok néhány (2-3) hónap elteltével már 10%-os mértékű eltérést produkálhatnak, ezért a hiteles eredmények megőrzése érdekében mindenképpen indokolt a pályatestbe épített szenzorok folyamatos felülvizsgálata.

Az MKFE – az Egyesület Árufuvarozási Tanácsának ajánlása alapján és a fuvarozók védelme érdekében – egyben arra és kéri a jogalkotókat, hogy módosítsák a TSM-méréseknél az össztömeg érték meghatározásának gyakorlata akként, hogy a tengelyenként 8%-al korrigált értékek összeadása adja a korrigált össztömeget.

A dr. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárnak megküldött levelet 

kattintva töltheti le.

MKFE kommunikáció

 

ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Kolesza György Kolesza György Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Persped Kft. Persped Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. NTS Kft. NTS Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. VERES Kft. VERES Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Lévai László Lévai László AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Kolesza György Kolesza György Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Persped Kft. Persped Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. NTS Kft. NTS Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. VERES Kft. VERES Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Lévai László Lévai László AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft.