Katonai menetoszlopok szelik át az országot október 3-5. között

Katonai menetoszlopok szelik át az országot október 3-5. között

Kevés kivétellel hazánk valamennyi autópályáját és több fontos főútját is érinti azon honvédségi konvojok közlekedése, melyek — egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat végeztével — 2019. október 3-5. között (csütörtökön, pénteken és szombaton) haladnak át az ország területén nyugat-keleti irányban.

Mint a Honvédelmi Minisztérium legfrissebb tájékoztatójában olvasható: a menetoszlopok Veszprém megyéből, a Magyar Honvédség Központi Gyakorlóterén szeptemberben megtartott eseménysorozatról tartanak hazafelé állandó, tiszántúli rendeletetési helyükre. Az említett három napon katonai menetoszlopok folyamatos közlekedésével kell számolni az alábbi utakon:

Veszprémből Hódmezővásárhelyre tartó konvojok: Újmajor bázis – 8-as főút – M7-es autópálya – 62-es főút – M6-os autópálya – M8-as autóút – 51-es főút – 52-es főút – M5-ös autópálya – M43-as autóút – 47-es főút – Hódmezővásárhely útvonal.

Veszprémből Hajdúhadházra tartó konvojok: Újmajor bázis – Veszprém északi körút – 8-as főút – M7-es autópálya – M0-ás körgyűrű – M31-es autópálya – M3-as autópálya – M35-ös autópálya – M35-ös elkerülő út – 4-es főút – Hajdúhadház útvonal.

Veszprémből Debrecenbe tartó konvojok: Újmajor bázis – Veszprém északi körút – 8-as főút – M7-es autópálya – M0-ás körgyűrű – M31-es autópálya – M3-as autópálya – M35-ös autópálya – M35-ös elkerülő út – Debrecen útvonal.


teljes közlemény (honvedelem.hu) »

NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Lévai László Lévai László Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Nagy Imre Nagy Imre Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. VERES Kft. VERES Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. KOPP KFT. KOPP KFT. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Lévai László Lévai László Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Nagy Imre Nagy Imre Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. VERES Kft. VERES Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. KOPP KFT. KOPP KFT. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft.