Kettővel bővül a MOL-MKFE prémium törzskutak száma a veszélyhelyzetben

Kettővel bővül a MOL-MKFE prémium törzskutak száma a veszélyhelyzetben

A MOL a veszélyhelyzetben a legnagyobb kedvezményű kutak számának növelésével segíti a magyar fuvarozókat

Örömmel tájékoztatjuk az MKFE tagjait, hogy az Egyesület kérésére a MOL a legnagyobb kedvezményű kutak (az ún. prémium törzskutak) számának növelésével segíti a magyar fuvarozókat a veszélyhelyzet idején.

A MOL–MKFE-üzemanyagkártyát használók már eddig is 10 prémium törzskúton és forgalmuk függvényében meghatározott számú választott üzemanyagkúton vásárolhattak üzemanyagot az elérhető legnagyobb kedvezménnyel.

A kutak száma március 16-tól a veszélyhelyzet végéig további 2 prémium törzskúttal bővül.

Tekintettel arra, hogy a nemzetközi forgalom számára az Operatív Törzs által kijelölt humanitárius korridorok (az egyszerűség kedvéért az M1, M3, M5, M7 autópályák) közül az M1-esen és az M7-esen már korábban is elérhető volt a legnagyobb kedvezmény a kijelölt kutak közül legalább az egyiken, a mostani döntéssel ugyanez már a az M3-as és M5-ös autópályákon is igénybe vehető.

A két új prémium törzskút:

Kecskemét M5-ös jobb (Szeged felé)
Rekettyés M3-as jobb (Nyíregyháza felé)


Köszönjük a MOL-nak, hogy az MKFE kérésére azonnal és kedvezően reagált!

Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Zséder Kft. Zséder Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Kerekes Kft. Kerekes Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Végvári András Végvári András Teleki János Teleki János GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Zséder Kft. Zséder Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Kerekes Kft. Kerekes Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Végvári András Végvári András Teleki János Teleki János GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft.