8 vagy 15 nap a számlakiállítási határidő a fuvarozásban? — a Pénzügyminisztérium válasza

Sok nemzetközi fuvarozónak okozott gondot, hogy Magyarországon 2020. július 1-jétől a számlák kibocsátásának időkorlátja egyes esetekben a korábbi 15 napról 8 napra változott. Az MKFE és a NiT Hungary ezért közös levélben fordult megoldási lehetőséget keresve a Pénzügyminisztériumhoz, melynek válaszlevele meg is érkezett.

A számlakiállításra rendelkezésre álló idő csökkenése azért adott okot aggodalomra, mert a fuvarozói szektorban bevett gyakorlat szerint a megbízók legtöbbször azt a feltételt szabják, hogy a számlát az eredeti fuvardokumentumokkal együtt kell benyújtani, ellenkező esetben a számlát nem fogadják be.


Miután ezt felvetettük a Pénzügyminisztériumnak, a tárca adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkárától meg is érkezett a válasz, melynek lényege, hogy a főszabály alól vannak kivételek. Noha a kivétel nem szektorspecifikus, de a tárca illetékese úgy véli, hogy egyes, nemzetközi fuvarozást érintő ügyeletek esetében segítséget jelenthet. A 8 napos számlakibocsátási határidő tehát nem vonatkozik azokra az esetekre, amikor a számla nem tartalmaz, és nem is kell áthárított adót tartalmaznia. Így azokban az esetekben, amikor a fuvarozási szolgáltatást igénybe vevő adóalany az adófizetésre kötelezett, a számla kibocsátására nem vonatkozik a 8 napos határidő. Ebben az esetben az a szabály, hogy a számlát a teljesítéstől vagy a fizetendő adó megállapításától számított ésszerű határidőn belül kell kibocsátani.


a Pénzügyminisztérium teljes levele »

STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Persped Kft. Persped Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. VERES Kft. VERES Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. WSZL WSZL Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Persped Kft. Persped Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. VERES Kft. VERES Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. WSZL WSZL Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft.