Fotópályázat turistabuszosoknak

Fotópályázat turistabuszosoknak

A „Tourism is our Passion Photo Award” országos fotópályázatot hirdet a turizmus és vendéglátás területén dolgozóknak, hogy megörökítsék munkájuk mindennapjait. A verseny idei témája a „Változás”, mely ily módon emléket állít a pandémia által legsúlyosabban érintett ágazat rendkívüli időszakának.

Az elmúlt év a turistabuszos vállalkozásoknak is nehézséggel és kilátástalansággal volt teletűzdelve, azonban az összefogás és segítségnyújtás is szerepet kapott. Azoknak, akik a turizmusban és vendéglátásban dolgoznak vagy dolgoztak, gyökeresen megváltozott a munkája. Sokakon a fásultság jelei látszanak, és vannak olyanok is, akik közel állnak ahhoz, hogy feladják a hivatásukat, vállalkozásukat. Adjuk vissza a szenvedélyüket! Idézzük fel a szakmánk szépségeit!


A beadott pályaműveket szakmai zsűri bírálja el, a fődíjat pedig a közönségszavazás győztese kapja. A kiállításra minden kategória, zsűri és közönség által választott első három helyezettje kerül. Egy pályázó maximum 10 fotót küldhet be. A nevezés díjmentes. Az alkotásokat 2021. március 10-ig fogadják.


PÁLYÁZATI KIÍRÁS »

DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Dömötör Tamás Dömötör Tamás KOPP KFT. KOPP KFT. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. MG Sped Kft. MG Sped Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. WSZL WSZL OVIT ZRt. OVIT ZRt. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Teleki János Teleki János "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Dömötör Tamás Dömötör Tamás KOPP KFT. KOPP KFT. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. MG Sped Kft. MG Sped Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. WSZL WSZL OVIT ZRt. OVIT ZRt. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Teleki János Teleki János "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft.