Fokozott buszsáv-ellenőrzés Budapesten

Fokozott buszsáv-ellenőrzés Budapesten

Főként a fővárosi áruterítésben résztvevő vállalkozásoknak hasznos tudnivaló, hogy a hatóságok ismétlődő ellenőrzéssorozatok keretében folyamatosan vizsgálják, hogy a közlekedők rendeltetésszerűen használják-e a buszsávokat.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BRFK még 2020. október végén indított közös akciósorozatot a buszsávokban jogosulatlanul haladó vagy azokon szabálytalanul várakozó járművek kiszűrésére. Az ellenőrzésekbe azóta a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) is bekapcsolódott.


A budapesti úthálózathoz tartozó, mintegy 80 kilométeres buszsávra kiterjedő ellenőrzési kampányt a BKK kérte a rendőrségtől, mert a buszsávot szabálytalanul használó járművezetők akadályozzák menetrend szerinti tömegközlekedési eszközöket, és ezzel sokszor indokolatlan fékezésre, sávváltásra kényszerítik a buszvezetőket. A hatóságok arra figyelmeztetik a járművezetőket, hogy a buszsáv-akciót továbbra is folyamatosan végzik.


Az ellenőrzéseket az egyenruhások többnyire videokamerával felszerelt, jelöletlen (civil) autókkal hajtják végre. A megbírságoltak között nagy számban vannak olyanok, akik 3,5 tonnás ill. 7,5 tonnás tehergépjárművel áruterítés közben — parkoló híján — csak a buszsávon vagy arra rálógva tudnak félreállni, és működtetett vészvillogóval éppen kirakodást végeznek.


Bár köztudomású, hogy Budapest évek óta parkolóhely-krízissel küzd, a kellemetlen helyzetek és a bírságolások mégis megelőzhetők, ha a szállító- vagy fuvarozó vállalkozások fuvarszervezői, diszpécserei kérik az üzlettulajdonosokat, hogy egy-egy várt tehergépjárműnek — még annak megérkezése előtt — biztosítsanak közeli, szabad várakozóhelyet.


a BKK közleménye »

ki közlekedhet a buszsávban (részlet a KRESZ-ből) »

rendőrségi videós beszámoló a buszsávok ellenőrzéséről »

WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. NATURTEX Kft NATURTEX Kft TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Kolesza György Kolesza György PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Ivanov György Ivanov György UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. K és V KFT. K és V KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. VERES Kft. VERES Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Nagy Imre Nagy Imre Dömötör Tamás Dömötör Tamás INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Végvári András Végvári András Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. NATURTEX Kft NATURTEX Kft TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Kolesza György Kolesza György PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Ivanov György Ivanov György UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. K és V KFT. K és V KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. VERES Kft. VERES Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Nagy Imre Nagy Imre Dömötör Tamás Dömötör Tamás INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Végvári András Végvári András Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V.