Borfesztivál a Budai Várban — tudnivalók buszosoknak

Borfesztivál a Budai Várban — tudnivalók buszosoknak

2023. szeptember 7–10. között (csütörtöktől vasárnapig) rendezik meg az idei Budapest Borfesztivált a Budai Várban. A gyalogosközlekedés változása a turistabuszosok utascseréjének helyére is hatással lehet.

2023. szeptember 7-én 12:00 órától szeptember 10-én 22:00-ig lezárják a Savoyai teraszt, az Oroszlános udvart, a Hunyadi udvart, a Halászó gyerekek teraszát és a Csikós udvart, belépni csak érvényes jeggyel, bérlettel lehet. Ezen időszak alatt a Savoyai teraszt a Várkert Bazár irányából nem lehet megközelíteni sem liftekkel, sem a lépcsőkön keresztül.


A Budavári Palotanegyed területén működő intézmények a rendezvény alatt nyitva tartanak, az ide látogató vendégek a Habsburg kapunál, valamint a Palota út és Váralja utca által határolt sportpályán, az erre a célra kialakított pavilonban válthatják meg jegyeiket. Ez azokra vonatkozik, akik pl a Nemzeti Galériába vagy a Szent István terembe mennek. Ők is a Borfesztivál beléptetési pontjain keresztül mehetnek be. A Palota úti lifteket csak a fesztivál látogatói használhatják éjjel-nappal.

WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Bíró Tamás Bíró Tamás Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Nagy Imre Nagy Imre PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Lévai László Lévai László MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Gál Sándor Gál Sándor Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Bíró Tamás Bíró Tamás Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Nagy Imre Nagy Imre PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Lévai László Lévai László MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Gál Sándor Gál Sándor Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft.