„Akit zavar a kamionforgalom, készüljön a középkorra”

„Akit zavar a kamionforgalom, készüljön a középkorra”

„Az áruk mintegy 70-80 százaléka mozog az EU-ban közúton, és bármennyire fáj is ez mindenkinek, egyelőre nincs reális, azonnal bevethető és olcsóbb alternatíva. Hogy ezért ki a felelős, arról lehet beszélgetni, de téves megállapításra jutunk, ha a bűnbakkeresésben mindig a kamionoknál lyukadunk ki” – szögezi le Árvay Tivadar abban a véleménycikkben, amelyben a Levegő Munkacsoport elnökének egy korábban a G7-en megjelenő írására» reagál. Az MKFE főtitkára hozzáteszi: lehetne, sőt már kellett volna „magyar nemzeti nehéztehergépjármű-stratégiát” is alkotni, amelyet megfelelő türelmi idő mellett el lehet fogadtatni az alágazattal, de ez nem működhet a „holnapra legyen megoldva” logika szerint. Ha valamit évtizedekig elhanyagolt a döntéshozó, azt nem lehet leverni néhány nap, hónap alatt az érintetteken, és főleg nem úgy, hogy közben bűnbakot csinál azokból, akik a gazdaság vérkeringésének nélkülözhetetlen szereplői.

A G7-en megjelent cikket IDE» kattintva olvashatja el.


MKFE Kommunikáció

World Logistik Kft. World Logistik Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Elit Store Kft. Elit Store Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. VERES Kft. VERES Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Kolesza György Kolesza György Teleki János Teleki János ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Persped Kft. Persped Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Csekő Gábor Csekő Gábor Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Gál Sándor Gál Sándor ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Elit Store Kft. Elit Store Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. VERES Kft. VERES Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Kolesza György Kolesza György Teleki János Teleki János ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Persped Kft. Persped Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Csekő Gábor Csekő Gábor Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Gál Sándor Gál Sándor ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft.