Új madárinfluenza-eset Kiskunfélegyházán

Új madárinfluenza-eset Kiskunfélegyházán

Fontos tudnivaló az élőállat-szállítóknak, hogy 2026. március 3-án az állategészségügyi szakemberek madárinfluenza-vírust azonosítottak a Bács-Kiskun vármegyei Kiskunfélegyházán, ezért az ottani kacsafarm környezetében korlátozásokat, köztük szállítási tilalmat kellett elrendelni — közölte kedden a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A legutóbbi kitörést egy héttel ezelőtt Szegedhez közel észlelték.

A szokásos joggyakorlat szerint a betegség kitörése körüli 3 km sugarú körben elrendelték a védőkörzetet, 10 km-es körben pedig kijelölték a megfigyelési körzetet. Fontos, hogy a baromfiszállítók egyeztessenek az érintett területen lévő farmokkal.

Háromnegyed évvel ezelőtt, 2025. április végén több mint 60 alföldi településen volt korlátozás madárinfluenza miatt, azonban ezek száma a 2025-ös év közben szinte nullára csökkent. A mostani kiskunfélegyházi eseten kívül (2026.március 3-i állapot szerint) még további 9 hazai telepen áll fenn állategészségügyi intézkedés a madárinfluenza terjedése miatt. A betegség feltehetően vonuló vadmadarak révén került a szárnyastartó telepekre.

a hazánkban jelenleg fertőzött gócok interaktív térképen megjelenítve »

mindent a madárinfluenzáról (NÉBIH-tájékoztató) »

 

Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. NTS Kft. NTS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. WSZL WSZL Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Nagy Imre Nagy Imre Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. NTS Kft. NTS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. WSZL WSZL Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Nagy Imre Nagy Imre Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft.