Featured

Július 1. óta szigorúbban bírságolják a KRESZ megsértőit


300 000 forintig terjedő bírságot szabhat ki az ellenőrző hatóság, ha a járművezető a forgalomirányító lámpa piros jelzésén halad át, nem kapcsolja be a biztonsági övét, ittasan vezet vagy nagy arányban túllépi a megengedett sebességet. 2011. július 1-jén lépett hatályba ugyanis az Országgyűlés által még decemberben módosított Közúti közlekedési törvény több vonatkozó paragrafusa, valamint más kormányrendeletek módosításáról szóló kormányrendelet.

A változás tehát számos, közlekedéssel illetve közlekedési bírságolással kapcsolatos jogszabályt érint. Az alábbi linkekre kattintva eljuthat az egyes jogszabályokhoz. Előtte azonban tekintse meg kivonatos-táblázatos összeállítást!



Megnyitható jogszabályok:

• a közúti közlekedéssel kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról szóló kormányrendelet munkadokumentuma az új bírságtételekkel »

• 1988. évi I. törvény a közúti közlekedésről »

• 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelet a közúti árufuvarozáshoz, személyszállításhoz és a közúti közlekedéshez kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, valamint a bírságolással összefüggő hatósági feladatokról »

• 410/2007 (XII.29.) Korm. rendelet a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések köréről, az e tevékenységekre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságokról »

• 218/1999 (XII. 28.) Korm. rendelet egyes szabálysértésekről »

• 236/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény végrehajtásáról »

• 2000. évi CXXVIII. törvény a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről »

 

KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Nagy Imre Nagy Imre ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Lévai László Lévai László Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Teleki János Teleki János "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Végvári András Végvári András KINGSPED Kft KINGSPED Kft Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Nagy Imre Nagy Imre ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Lévai László Lévai László Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Teleki János Teleki János "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Végvári András Végvári András KINGSPED Kft KINGSPED Kft Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt.