Featured

Folyik a háromnapos tehergépjármű-razzia

Február 14-én, kedden kezdődött Magyarországon az a háromnapos akció, melynek keretében a rendőrség a tehergépkocsik közlekedésének ellenőrzésére fókuszál. A razzia csütörtökig tart, és az ország egész területét érinti.

Az akciót a TISPOL Operation „Truck” európai közlekedésbiztonsági kampány keretében valósítják meg az egyenruhások — tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság.


Egyesületünk szeretne segíteni a fuvarozó vállalkozásoknak ill. azok gépkocsivezetőinek, hogy jogszabály-ismeretekkel felvértezve készülni tudjanak a kontrollra, és biztosan megállják helyüket egy esetleges közúti ellenőrzésnél. A kiemelt szövegrészekre kattintva alább megnyithatja azokat a főbb ismertetőket és jogszabályokat, melyek betartásával elejét veheti a bírságolásnak. (Európai anyagoknál a magyar nyelvű változathoz a megnyitás után keresse a „HU” jelet!)


KRESZ (1/1975. évi KPM-BM együttes rendelet) — benne: előzés, sebesség, rakománytúlnyúlás, közlekedési szabályok

561/2006/EK rendelet — benne: tachográf, vezetési és pihenőidők

Tevékenységigazoló lap: letölthető 22 nyelven! — használat, kitöltés, egyes esetek

261/2011-es kormányrendelet — benne: engedélyek, menetokmányok, fuvarlevél és menetlevél kitöltése és adattartalma

Magyar útdíjmatrica 2012 — árak, pótdíjak, díjköteles szakaszok

Budapesti behajtás tehergépjárművel — online engedélykiadás, díjak, térkép, övezetek, BKK

6/1990 (IV. 12.) KöHÉM rendelet — benne: megengedett össztömeg, tengelyterhelés, szélesség, hosszúság, magasság, poroltó, mérettábla, műszaki állapot


Eredményes tallózást, balesetmentes közlekedést kívánunk!

KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Végvári András Végvári András Sandolita Kft. Sandolita Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Nagy Imre Nagy Imre TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Lévai László Lévai László GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Végvári András Végvári András Sandolita Kft. Sandolita Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Nagy Imre Nagy Imre TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Lévai László Lévai László GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt.