Tanfolyamaink: változnak a vizsgaidőpontok

A hatósági és jogszabályi előírások változásainak eleget téve az MKFE Közúti Közlekedési Akadémia módosítani kényszerült a képzési rendszeren.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság („NKH”, szakmai tevékenységünket felügyelő, engedélyező szervezet) a szaktanfolyamok szervezését és vizsgáztatását érintő szabályzatait alapjaiban átdolgozta. Ezzel párhuzamosan új, a korábban megszokott eljárásokat is átstrukturáló jogszabályi előírások is megjelentek. Ebből következően társaságunk (továbbra is a gépkocsivezetők időbeosztásának való legjobb megfelelés, illetve a sikeres tanfolyami záróvizsgák és a maximális rugalmasság-ügyfélközpontúság érdekében) változtatni kényszerül a képzési rendszerén.


A jövőben az ADR vizsgák dátuma marad a tanfolyamot követő keddi nap, de a vizsga időpontja egy órával korábban lesz, azaz a tanulóknak délután 3 órára kell majd megjelenniük a vizsga megkezdéséhez.


A GKI vizsgák esetében nagyobb a változás. Az elméleti oktatás pénteken reggel 8 órakor kezdődik, és a képzés kedd délutáni vizsgával zárul (hasonlóan a fenti ADR tanfolyami és vizsgamenethez). Az április végére tervezett GKI vizsgánk esetében a képzés április 27-én kezdődik, és április 30-i vizsgával zárul — mivel az azt követő kedd munkaszüneti nap!


A vizsgák jelentkezési határideje — mind az ADR, mind a GKI képzések esetében — a tervezett vizsga előtti 10. naptári nap (illetve az azt MEGELŐZŐ munkanap), azaz az április 17-i ADR vizsgánkra legkésőbb holnap (április 6-án) délutánig lehet jelentkezni.


Tudjuk, hogy ez — főleg eleinte — nagyobb odafigyelést és pontosabb tervezést kíván, de a vizsgázókat az NKH által biztosított felületen a határidők után sajnos már nem tudjuk regisztrálni, így a tanfolyami részvételük lehetséges lenne ugyan, de záróvizsgát nem tudnak tenni...


Áprilisi tanfolyamaink — 2012


Megértésüket megköszönve, üdvözlettel:


Közúti Közlekedési Akadémia
1238 Budapest, Nagykőrösi út 349.
Tel.: (1) 289-0026, fax: 06-1/283-8599
Hódi Magdi: 30/556-32-16; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Gazsi Mónika: 30/664-25-30; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Kolesza György Kolesza György EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft KINGSPED Kft KINGSPED Kft Levissimo Kft. Levissimo Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Lévai László Lévai László TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. NTS Kft. NTS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Kolesza György Kolesza György EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft KINGSPED Kft KINGSPED Kft Levissimo Kft. Levissimo Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Lévai László Lévai László TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. NTS Kft. NTS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt.