Featured

Nemzetközi rakománylopás magyar rendszámú járművekkel

Ön találkozott ezekkel a rendszámokkal?

A Budapesten székelő SÉ-Trans Kft. (XI. ker., Fehérvári út 26.) nevében egy ismeretlen tettes két kamionnyi édességet vett fel egy osztrák megrendelőtől, a rakományok azonban mindezidáig nem érkeztek meg rendeltetési helyükre.

Gyakori bűnelkövetési módozat, hogy a tettes egy, már létező és törvényesen működő vállalkozás adatait és szakhatósági engedélyének képét megkaparintva a cég alkalmazottjának, fuvarszervezőjének adja ki magát, és jóhiszemű megrendelőknél fuvarok vállalására jelentkezik be, azonban a felvett rakományokkal sohasem érkezik meg a rendeltetési helyre.


Mostani esetünkben az idegen férfi Orosz Bélaként mutatkozott be, és e-mail-jeit a feltehetően saját maga által erre a célra kreált Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címről küldte. Telefonjait a 06 (20) 937 7830-as magyar mobilszámról bonyolította, mely azóta elérhetetlen. Az igazi Sé-Trans semmit nem tudott a fentiekről. Egyesületünk meg is találta a valódi céget a valódi Orosz Béla ügyvezetővel, aki elmondta: egyesületünkön keresztül nevének tisztázását kéri tőlünk, hiszen nincsenek is olyan rendszámú járművei, melyekkel a bűncselekményt elkövették, és már nem is végez fuvarozási tevékenységet. Hozzátette: nevének felhasználása miatt az ismeretlen elkövető ellen feljlelentést tesz a rendőrségen.


A bűncselekmény ismeretlen kitervelője és elkövetője a MLE-572-es forgalmi rendszámú nyergesvontatóhoz tartozó, XXG-941-es rendszámú félpótkocsival, valamint a MAG-023-as forgalmi rendszámú nyergesvontatóhoz tartozó XUK-017-es rendszámú félpótkocsival 2013. augusztus 29-én vette fel az árut az ausztriai Hörsching városában, és a franciaországi Sourges-ben kellett volna lennie. A rakomány HARIBO gyártmányú édesség, palettás egységrakatban. A megbízó megtette a rendőrségi feljelentést az osztrák Traun városának rendőrkapitányságán.


Fontos kiegészítenünk azonban a fentieket azzal: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal még a bejelentésünk napján (szeptember 3-án) leellenőrizte a járművek rendszámait, melyekről megállapítható: a tettesek nem az eredeti rendszámokat használták, hanem "klónozott", azaz feltehetően alumínium-sajtolóval készített duplikát rendszámokat alkalmaztak. Ennek a módszernek bármely jóhiszemű tehergépjármű-üzembentartó áldozatul eshet, hiszen a bűnözőknek nem kell mást tenniük, mint az országúton haladva leolvasni egy-egy rendszámot, melyek alapján ugyanolyanokat lehet készíteni.


Ami a gyanúsítható járművezetőket illeti, annyit tudunk, hogy az egyik kamiont a magát Kovács Kálmán néven bemutató férfi vezette, aki kapcsolatfelvételkor a lent látható vezetői engedélyt igen rossz minőségben egyéb dokumentációval küldte a megbízónak (a dokumentumok feltehetően hamisítottak).

 

Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Nagy Imre Nagy Imre NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Végvári András Végvári András TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Gál Sándor Gál Sándor NATURTEX Kft NATURTEX Kft Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre MÉK Kft. MÉK Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Ivanov György Ivanov György World Logistik Kft. World Logistik Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Nagy Imre Nagy Imre NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Végvári András Végvári András TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Gál Sándor Gál Sándor NATURTEX Kft NATURTEX Kft Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre MÉK Kft. MÉK Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Ivanov György Ivanov György World Logistik Kft. World Logistik Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft.