Segítse ön is a Kutyákkal az Életért Alapítvány munkáját!

Az ön cégénél már feleslegessé vált sérült konténerek, panelek, roncsautók óriási segítséget jelentenének a Kutyákkal az Életért Alapítvány számára, akik katasztrófák, tömegbalesetek esetén bevethető mentőkutyákat képeznek ki.
Amennyiben módjában áll, támogassa munkájukat!

A 2004-ben létrejött Kutyákkal az Életért Alapítvány mentőkutyák, vakvezető-kutyák, terápiás-kutyák, más segítőkutyák, szolgálati-kutyák kiképzésével, tréningben tartásával foglalkozik. Jászberényi kiképzőbázisukon olyan műromot alakítottak ki, mely katasztrófák utáni helyzetet imitál - törmelékekkel, összeroncsolódott járművekkel, üregekkel. A kutyák itt tanulják meg a romok alatt, emberi szem elől elzárt helyeken tartózkodó sérültek felkutatását.



A kiképzett mentőkutyákkal tömegbalesetek, természeti katasztrófák utáni mentésben vesznek részt.
Az Alapítvány szoros együttműködésben dolgozik számos hazai és külföldi civil szervezettel, a Katasztrófavédelemmel és a Rendőrséggel is. Gyakran hívják őket eltűnt gyermekek, demenciában szenvedő idősek felkutatásához.
Ahhoz azonban, hogy egyre magasabb szinten végezhessék munkájukat, és alkalmasak legyenek az ENSZ irányelvei szerinti vizsgáztatásra, a jelenleginél alkalmasabb kiképzőhelyre van szükségük – melynek kialakítása éppen most folyik. Ehhez kérik az MKFE-tagok segítségét is.

A jelenlegi jászberényi műrom fejlesztéséhez, bővítéséhez az önök cégénél már feleslegessé vált konténerekre, panelekre, tartályokra, roncsautókra, vagyis nagy méretű üreges tárgyakra lenne szükségük. Ezekből ugyanis könnyen ki tudnak alakítani olyan üregeket, rejtekhelyeket, melyekben a kutyák megtanulhatják az elzárt helyeken tartózkodó sérültek felkutatását.

 

Fontos, hogy ezek a tárgyak jól bírják az időjárás-változást, és az is szempont, hogy kézi erővel mozgathatók legyenek.
Ha önnek is van olyan feleslegessé vált tárgya, amiről úgy gondolja, hogy segíthet a Mentőkutyás Szolgálatnak, kérjük, keresse meg őket!

Felajánlásaikat SZABÓ GÁBOR, a Kutyákkal az Életért Alapítvány elnöke, szakmai vezetője várja.
Telefonszám: +36-30-982-0504


Az Alapítvány meg tudják oldani a tárgyak szállítását – de az igazán nagy segítség az lenne nekik, ha az adományt a helyszínre tudná szállítani.
A Mentőkutyás Szolgálat munkájával a www.segitokutya.eu oldalra kattintva ismerkedhet meg jobban.


Az Alapítvány nevében is köszönjük felajánlásaikat!

MKFE kommunikáció

TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. K és V KFT. K és V KFT. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Kolesza György Kolesza György TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. VERES Kft. VERES Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Ivanov György Ivanov György SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. K és V KFT. K és V KFT. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Kolesza György Kolesza György TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. VERES Kft. VERES Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Ivanov György Ivanov György SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft.