További egyeztetés a bélyegzőautomaták kihelyezése ügyében

A Belügyminisztériummal folytatott megbeszélés után a tárca hivatalos válaszban jelezte az MKFE felé, hogy az automaták kihelyezésére tett javaslatunkat megvizsgálták, és annak megvalósulása tekintetében a közlekedésért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium álláspontját tartják irányadónak.

A Belügyminisztériumtól kapott hivatalos válasz értelmében az ORFK és a BM jogi szakterülete megvizsgálta az MKFE anyagát, amely a bélyegzőautomaták kihelyezésére és üzemeltetésére tesz javaslatot. A BM visszajelzése szerint az automaták kérdése a közlekedésért felelős miniszter hatáskörébe tartozik, ezért elsődlegesen az NFM álláspontját tartják irányadónak a támogathatóság tekintetében.

Ugyanakkor a BM jelzéséből kiderül, hogy az automaták kihelyezése esetén olyan megoldást tartanak elfogadhatónak, amely a határforgalmat nem lassítja, és nem növeli a várakozási időket.

Az ORFK szerint hosszútávon az időbélyegző EKÁER rendszerbe történő integrálás lehet célravezető.

Egyesületünk kezdeményezi az NFM-el a további egyeztetéseket a bélyegzőautomaták kihelyezésének érdekében.

 

MKFE kommunikáció

BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Kolesza György Kolesza György Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Kerekes Kft. Kerekes Kft. WSZL WSZL "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Végvári András Végvári András Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. VERES Kft. VERES Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Kolesza György Kolesza György Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Kerekes Kft. Kerekes Kft. WSZL WSZL "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Végvári András Végvári András Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. VERES Kft. VERES Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft.