Featured

A TSM rendszer élesítésének elhalasztását, és további tesztelését kéri az MKFE a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól

A 2017 június 9-én, az NFM-ben megtartott egyeztetés után, Somogyi Gábor levélben is nyomatékosította az MKFE álláspontját a TSM-rendszer tervezett szeptemberi élesítése kapcsán az illetékes tárca felé. Egyesületünk bízik abban, hogy Homolya Róbert közlekedéspolitikai államtitkár korábbi nyilatkozatának megfelelően, folyamatos marad az egyeztetés a közúti fuvarozói szervezetekkel, a zökkenőmentes bevezetés érdekében megfelelő számú próbamérés, és megnyugtató eredményekkel záruló próbaidőszak után élesedik a nemzeti tengelysúlymérő rendszer.

Somogyi Gábor a kérdéskörben levélben fordult Thoroczkay Zsolthoz, az NFM főosztályvezetőjéhez, amelyben a minisztérium által előirányzott 2017. szeptember 19-i TSM rendszer élesítési dátum kapcsán újra kiemeli az MKFE korábbi javaslatát, amely szerint a rendszer beindítását mindenképpen meg kell előznie egy hosszabb időszakot jelentő PILOT fázisnak, amelyben a tapasztalatszerzés és ezen keresztül a későbbi üzemeltetési nehézségek, félreértések, ügyviteli-, közigazgatási eljárási – most még ismeretlen – buktatók kiküszöbölhetők. A főtitkár nyomatékosan felhívta a figyelmet a mérési adatokat befolyásoló tényezőkre: időjárási viszonyok, útminőség változása, speciális rakományok mérésre gyakorolt hatásai. Az MKFE kitart a korábbi álláspontja mellett, és azt kéri az NFM-től, hogy a rendszer élesítését tolja ki 2018 tavaszáig, az időközben szerzett tapasztalatok elemzésébe pedig kérjük az Egyesületünk bekapcsolását – áll Somogyi Gábor levelében.

A főtitkár levelében kiemelt kérdésként hívta fel Thoroczkay Zsolt figyelmét a TSM rendszerhez kapcsolandó riasztási funkció bevezetésének szükségességére, valamint a riasztási rendszer működési hibáiból adódó jóhiszemű jogsértések szankcionálásának problémájára, továbbá a TSM-rendeletből kimaradt, a tartálykocsikra vonatkozó 1000 kg-os tengelysúly túllépési lehetőségének kérdéskörére, amelyet az MKFE már korábban is kifogásolt.

Végezetül Somogyi Gábor újra jelezte az NMF főosztályvezetőjének, hogy az MKFE elfogadhatatlannak tartja, hogy az ömlesztett árut szállító gépjárművek esetében kikerült a rendeletből a tömegbizonylatot vagy nyilatkozatot kiállító felelőssége, mivel ezekben az esetekben sem a fuvaros vállalkozás, sem a gépjárművezető nem tudja ellenőrizni az áru súlyát. Hasonló okkal –  hiszen a mérés eredménye bevallottan és jogszabályilag befolyásolható –, tartjuk erősen megkérdőjelezhetőnek az objektív ág alkalmazását ezen a területen.

A Thoroczkay Zsoltnak címzett levél teljes szövegét 

töltheti le.

 

MKFE kommunikáció

 

 

 

 

Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. VERES Kft. VERES Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Bíró Tamás Bíró Tamás Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Lévai László Lévai László RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft MÉK Kft. MÉK Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. VERES Kft. VERES Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Bíró Tamás Bíró Tamás Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Lévai László Lévai László RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft MÉK Kft. MÉK Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft.