Featured

MKFE tisztújítás 2018. – Meghívó a Zala megyei küldöttválasztó gyűlésre

Tisztelt Zala megyei Tagjaink! A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete 2018 tavaszán tartja rendes Tisztújító Küldöttgyűlését. A 2018-as tisztújítás szabályairól az Egyesület 2017. július 19-én elfogadott, a választási szabályokat tekintve már hatályos új Alapszabálya rendelkezik, amelynek értelmében a küldöttek megyénként kerülnek megválasztásra, illetve minden megye választhat egy megyei képviselőt is. Az Alapszabály rendelkezéseinek betartása érdekében, valamint az Elnökség e témakörben hozott határozata szerint a megyei küldöttválasztó gyűléseket már idén, 2017-ben le kell bonyolítani, hogy a 2018-as Tisztújító Küldöttgyűlést az előírt határidőig meg lehessen hirdetni.
Kérjük Tisztelt Zala megyei Tagjainkat, hogy vegyenek részt az Önöket képviselő új MKFE küldöttek megválasztásában az alábbi időpontban megtartott megyei küldöttválasztó gyűlésen.

Küldöttválasztó gyűlés Zala megyében


Küldöttválasztó gyűlés kezdési időpontja:
2017.
október 24. (kedd), 13:00 óra
(Határozatképtelenség esetén: 13:30 óra)

A rendezvény helyszíne:
Sormás (Nagykanizsa), István Parkhotel & Étterem
8881 Sormás, Fő utca 1. (7-es fő út 215-ös kilométerkő)
Térkép: ITT>>

 

A részvétel nem regisztrációhoz kötött, de köszönettel vesszük, ha részvételi szándékát előzetesen jelzi a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen. Köszönjük!

Folyamatosan frissített információk a rendezvények helyszíneiről és az időpontokról: ITT>>

Tájékoztató a szavazás szabályairól

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az MKFE új Alapszabályának értelmében az Egyesület természetes személy tagja a tagsági jogviszonyból eredő jogait személyesen, a nem természetes személy tag törvényes képviselője vagy szakmai vezetője útján gyakorolhatja; egyéb képviseletnek nincs helye.

Eszerint a küldöttválasztó gyűlésen az egyéni vállalkozó tagok személyesen vehetnek részt, szavazhatnak, illetve megválaszthatók küldöttnek, megyei képviselőnek. A nem természetes személy (kft, bt, stb.) esetén a cég törvényes képviselője vagy szakmai vezetője szavazhat, illetve választható küldöttnek vagy megyei képviselőnek. Amennyiben egy cégnek több törvényes képviselője van, akkor a választás előtt ki kell jelölni azt a személyt, aki a tagsági viszonyból eredő jogokat – pl. szavazás, választhatóság – gyakorolhatja.

Mindkét esetben – természetes személy és nem természetes személy – a szavazási jog és a választhatóság alapfeltétele a legalább egy éves MKFE tagsági jogviszony megléte.

 

Kivonat az MKFE új Alapszabályából

3. A tag képviselete

A természetes személy tag a tagsági jogviszonyból eredő jogait személyesen, a nem természetes személy tag törvényes képviselője vagy szakmai vezetője útján gyakorolhatja; egyéb képviseletnek nincs helye. Ha a jogi személy tagnak a cégjogi szabályok szerint több törvényes képviselője van, a tagsági viszonyból eredő jogokat a jogi személy által kijelölt törvényes képviselő gyakorolja.

4.1.1.

A tag egy szavazattal rendelkezik. A tag a tagsági jogviszony keletkezésétől számított egy év elteltével jogosult küldötteket és tisztségviselőt választani, illetve választható tisztségre. A választásra vonatkozó részletes szabályokat az Alapszabály 1. számú mellékletét képező Választási Szabályzat tartalmazza.

Választási szabályzat

1. A KÜLDÖTTEK VÁLASZTÁSA
2. ALAPELVEK

1.1. A megyei küldöttválasztó gyűléseken valamennyi, az adott megyéhez tartozó teljes jogú, szavazati joggal rendelkező tag választ, és küldöttnek, illetve megyei képviselőnek megválasztható. Minden tagot egy szavazat illet meg.

1.2. Küldöttnek, illetve megyei képviselőnek csak olyan személy választható meg, aki az ezzel járó feladatok ellátását vállalja.

1.3. A küldötti megbízatás négy évre, a következő küldöttválasztó gyűlés napjáig szól. A küldöttek újraválaszthatók.

1.4. A megyék legalább 5, de legfeljebb 25 küldöttet választhatnak.

1.4.1. Ha a megválasztott küldöttek és a megyei képviselő együttes létszáma nem éri el az 5 főt, az érintett megye azonos régión belül a szükséges küldötti létszámmal rendelkező, kisebb megyéhez csatlakozik, amely köteles befogadni. A következő választásig a csatlakozó megye képviseletét a befogadó megye képviselője látja el.

1.4.2. Ha a régión belül két megye egyike sem tudja kiállítani a minimális létszámnak megfelelő küldöttet, illetve megyei képviselőt, a megyék megválasztott küldöttei közös megyei képviselőt választanak.

1.5. A régiók és a hozzájuk tartozó megyék:

- Közép-magyarországi régió (Budapest és Pest megye);

- Közép-dunántúli régió (Fejér megye, Komárom-Esztergom megye, Veszprém megye);

- Nyugat-dunántúli régió (Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye, Zala megye);

- Dél-dunántúli régió (Baranya megye, Somogy megye, Tolna megye);

- Észak-magyarországi régió (Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Heves megye, Nógrád megye);

- Észak-alföldi régió (Hajdú-Bihar megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye);

- Dél-alföldi régió (Bács-Kiskun megye, Békés megye, Csongrád megye).


2. A küldöttek és a megyei képviselő választásának rendje

2.1. A megyei képviselőt a megyéhez tartozó tagok választják.

2.2. A küldötteket és a megyei képviselőket a Küldöttgyűlést megelőzően legalább 60 nappal kell megválasztani. A Küldöttgyűlést megelőző 60 napon belül rendkívüli küldöttválasztó gyűlésnek helye nincs. A szavazás nyílt, azonban, ha a jelenlévők 1/3-a titkos szavazás mellett dönt, akkor titkos szavazást kell tartani.

2.3. A küldöttválasztó gyűléseket a megyei képviselő hívja össze, a megyéhez tartozó valamennyi igazolt, választásra jogosult tag részére küldött írásbeli meghívóval.

2.4. A megyei küldöttválasztó gyűlésről jegyzőkönyvet kell felvenni, amely tartalmazza a megyéhez tartozó tagok megnevezését, a megjelentek számát, a megválasztott küldötteket, a küldöttek szekciós besorolását, a rájuk leadott szavazatok számát.

2.5. A megyei küldöttválasztó gyűlés határozatképes, ha azon a megyéhez tartozó tagok több mint fele megjelent. Az ugyanakkor későbbre meghirdetett, megismételt gyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes.

2.6. A megválasztott küldöttek részére az őket megválasztó tagok meghatározzák azokat az alapelveket, amelyek szerint jogosultak és kötelesek az őket megválasztók érdekeit a Küldöttgyűléseken képviselni.

2.7. A megválasztott küldöttek kötelesek a Küldöttgyűlésen részt venni, és a részükre adott mandátumnak megfelelően képviselni az őket megválasztó tagok álláspontját.

2.8. A megyei képviselők minden küldöttgyűlés előtt kötelesek a megyéhez tartozó tagokat összehívni. A megyei gyűlésen a tagok kialakítják véleményüket, és mandátumot adnak a megyei küldötteknek a Küldöttgyűlésen képviselendő álláspontról.


MKFE kommunikáció
PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Végvári András Végvári András Elit Store Kft. Elit Store Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Németh Károly Németh Károly Nagy Imre Nagy Imre "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. KOPP KFT. KOPP KFT. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Végvári András Végvári András Elit Store Kft. Elit Store Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Németh Károly Németh Károly Nagy Imre Nagy Imre "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. KOPP KFT. KOPP KFT. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft.