Featured

MKFE tisztújítás 2018. – Meghívó a Borsod megyei küldöttválasztó gyűlésre

Tisztelt Borsod megyei Tagjaink! A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete 2018 tavaszán tartja rendes Tisztújító Küldöttgyűlését. A 2018-as tisztújítás szabályairól az Egyesület 2017. július 19-én elfogadott új Alapszabálya rendelkezik, amelynek értelmében a küldöttek megyénként kerülnek megválasztásra, illetve minden megye választhat egy megyei képviselőt is. Az Alapszabály rendelkezéseinek betartása érdekében, valamint az Elnökség e témakörben hozott határozata szerint a megyei küldöttválasztó gyűlések lebonyolítását már idén, 2017-ben el kell indítani, hogy a 2018-as Tisztújító Küldöttgyűlést az előírt határidőig meg lehessen hirdetni. Kérjük Tisztelt Borsod megyei Tagjainkat, hogy vegyenek részt az Önöket a következő négy éves ciklusban képviselő küldöttek megválasztásában az alábbi időpontban megtartott megyei küldöttválasztó gyűlésen.

 Küldöttválasztó gyűlés Borsod megyében

Küldöttválasztó gyűlés kezdési időpontja:
2017. október 26. (csütörtök), 13:00 óra
(Határozatképtelenség esetén: 13:30 óra)

A rendezvény helyszíne:
City Hotel Miskolc
3529 Csabai kapu 6-8.
Térkép ITT>>

 

A részvétel nem regisztrációhoz kötött, de köszönettel vesszük, ha részvételi szándékát előzetesen jelzi a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen. Köszönjük!

Folyamatosan frissített információk a rendezvények helyszíneiről és az időpontokról: ITT>>

 

Tájékoztató a szavazás szabályairól

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az MKFE új Alapszabályának értelmében az Egyesület természetes személy tagja a tagsági jogviszonyból eredő jogait személyesen, a nem természetes személy tag törvényes képviselője vagy szakmai vezetője útján gyakorolhatja; egyéb képviseletnek nincs helye.

Eszerint a küldöttválasztó gyűlésen az egyéni vállalkozó tagok személyesen vehetnek részt, szavazhatnak, illetve megválaszthatók küldöttnek, megyei képviselőnek. A nem természetes személy (kft, bt, stb.) esetén a cég törvényes képviselője vagy szakmai vezetője szavazhat, illetve választható küldöttnek vagy megyei képviselőnek. Amennyiben egy cégnek több törvényes képviselője van, akkor a választás előtt ki kell jelölni azt a személyt, aki a tagsági viszonyból eredő jogokat – pl. szavazás, választhatóság – gyakorolhatja.

Mindkét esetben – természetes személy és nem természetes személy – a szavazási jog és a választhatóság alapfeltétele a legalább egy éves MKFE tagsági jogviszony megléte.

 

Kivonat az MKFE új Alapszabályából:

3. A tag képviselete
A természetes személy tag a tagsági jogviszonyból eredő jogait személyesen, a nem természetes személy tag törvényes képviselője vagy szakmai vezetője útján gyakorolhatja; egyéb képviseletnek nincs helye. Ha a jogi személy tagnak a cégjogi szabályok szerint több törvényes képviselője van, a tagsági viszonyból eredő jogokat a jogi személy által kijelölt törvényes képviselő gyakorolja.

4.1.1.
A tag egy szavazattal rendelkezik. A tag a tagsági jogviszony keletkezésétől számított egy év elteltével jogosult küldötteket és tisztségviselőt választani, illetve választható tisztségre. A választásra vonatkozó részletes szabályokat az Alapszabály 1. számú mellékletét képező Választási Szabályzat tartalmazza.

 

Választási szabályzat

1.
A KÜLDÖTTEK VÁLASZTÁSA
2.
ALAPELVEK

1.1. A megyei küldöttválasztó gyűléseken valamennyi, az adott megyéhez tartozó teljes jogú, szavazati joggal rendelkező tag választ, és küldöttnek, illetve megyei képviselőnek megválasztható. Minden tagot egy szavazat illet meg.

1.2. Küldöttnek, illetve megyei képviselőnek csak olyan személy választható meg, aki az ezzel járó feladatok ellátását vállalja.

1.3. A küldötti megbízatás négy évre, a következő küldöttválasztó gyűlés napjáig szól. A küldöttek újraválaszthatók.

1.4. A megyék legalább 5, de legfeljebb 25 küldöttet választhatnak.

1.4.1. Ha a megválasztott küldöttek és a megyei képviselő együttes létszáma nem éri el az 5 főt, az érintett megye azonos régión belül a szükséges küldötti létszámmal rendelkező, kisebb megyéhez csatlakozik, amely köteles befogadni. A következő választásig a csatlakozó megye képviseletét a befogadó megye képviselője látja el.

1.4.2. Ha a régión belül két megye egyike sem tudja kiállítani a minimális létszámnak megfelelő küldöttet, illetve megyei képviselőt, a megyék megválasztott küldöttei közös megyei képviselőt választanak.

1.5. A régiók és a hozzájuk tartozó megyék:

- Közép-magyarországi régió (Budapest és Pest megye);

- Közép-dunántúli régió (Fejér megye, Komárom-Esztergom megye, Veszprém megye);

- Nyugat-dunántúli régió (Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye, Zala megye);

- Dél-dunántúli régió (Baranya megye, Somogy megye, Tolna megye);

- Észak-magyarországi régió (Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Heves megye, Nógrád megye);

- Észak-alföldi régió (Hajdú-Bihar megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye);

- Dél-alföldi régió (Bács-Kiskun megye, Békés megye, Csongrád megye).

2. A küldöttek és a megyei képviselő választásának rendje

2.1. A megyei képviselőt a megyéhez tartozó tagok választják.

2.2. A küldötteket és a megyei képviselőket a Küldöttgyűlést megelőzően legalább 60 nappal kell megválasztani. A Küldöttgyűlést megelőző 60 napon belül rendkívüli küldöttválasztó gyűlésnek helye nincs. A szavazás nyílt, azonban, ha a jelenlévők 1/3-a titkos szavazás mellett dönt, akkor titkos szavazást kell tartani.

2.3. A küldöttválasztó gyűléseket a megyei képviselő hívja össze, a megyéhez tartozó valamennyi igazolt, választásra jogosult tag részére küldött írásbeli meghívóval.

2.4. A megyei küldöttválasztó gyűlésről jegyzőkönyvet kell felvenni, amely tartalmazza a megyéhez tartozó tagok megnevezését, a megjelentek számát, a megválasztott küldötteket, a küldöttek szekciós besorolását, a rájuk leadott szavazatok számát.

2.5. A megyei küldöttválasztó gyűlés határozatképes, ha azon a megyéhez tartozó tagok több mint fele megjelent. Az ugyanakkor későbbre meghirdetett, megismételt gyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes.

2.6. A megválasztott küldöttek részére az őket megválasztó tagok meghatározzák azokat az alapelveket, amelyek szerint jogosultak és kötelesek az őket megválasztók érdekeit a Küldöttgyűléseken képviselni.

2.7. A megválasztott küldöttek kötelesek a Küldöttgyűlésen részt venni, és a részükre adott mandátumnak megfelelően képviselni az őket megválasztó tagok álláspontját.

2.8. A megyei képviselők minden küldöttgyűlés előtt kötelesek a megyéhez tartozó tagokat összehívni. A megyei gyűlésen a tagok kialakítják véleményüket, és mandátumot adnak a megyei küldötteknek a Küldöttgyűlésen képviselendő álláspontról.


MKFE kommunikáció

NTS Kft. NTS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Teleki János Teleki János TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Lévai László Lévai László TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. NTS Kft. NTS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Teleki János Teleki János TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Lévai László Lévai László TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft.