Featured

Újabb fordulóval folytatódott az NFM-mel megkezdett MKFE párbeszéd

November 21-én a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban folytatódott az NFM Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkársága és a közúti fuvarozók érdekképviseletei között szeptemberben megkezdett párbeszéd. A megbeszélésen részt vett dr. Homolya Róbert államtitkár, Wáberer György miniszterelnöki megbízott, az MKFE-t pedig Somogyi Gábor főtitkár és Erdei Péter főtitkárhelyettes képviselte.

Dr. Homolya Róbert a Mobilitási Csomag aktuális helyzetértékelésével kapcsolatban kifejtette, hogy a jövő év első hónapjaiban közös konferenciára invitálnák a V4-ek, illetve az azokéval hasonló fuvarozás-szakmai elveket valló országok közlekedési minisztereit. A vélhetően deklarációval záruló tanácskozás eredményeként – nagy partnerekkel – lehetőség nyílna az uniós szabályok számunkra is kedvezőbb formálására. Somogyi Gábor, az MKFE főtitkára az államtitkári beszámolóhoz hozzáfűzte, hogy az IRU azon álláspontja, amelyet az Európai Bizottság elé kíván tárni, már körvonalazódik. Jelen ismereteink szerint ez az álláspont – bár elfogadja a közúti fuvarozás esetében a kiküldetési irányelv előírásait – lényegesen kedvezőbb, mint a korábban „megszellőztetett” változat.

A TSM rendszerrel kapcsolatban az államtitkár kifejtette, már NFM részről is elfogadhatónak tartják, hogy a tesztüzem 2018. június 1-től váltson élesre, ehhez azonban jogszabály módosításra van szükség. Erdei Péter, az MKFE főtitkárhelyettese jelezte, hogy az MKFE túlzott szankciónak minősíti, ezért nem fogadja el a kettős büntetés, azaz a közigazgatási bírság és a túlsúly díj egyszerre történő kifizetésének intézményét. A továbbiakban pedig aggályát fejezte ki a külföldiekkel szemben kiszabott bírságok behajthatósága tekintetében. Tóth Andor helyettes államtitkár válaszában hangsúlyozta: nem az a szándék, hogy a magyar fuvarozókat hurcoljuk meg. Márciusig közel teljesen feltöltik a közúti ellenőri csoport létszámát, a feladatokat pedig a kormányhivatalokkal is koordinálva hajtják majd végre, miközben a rendelkezésre álló mérőtalpak mennyiségét is növelni fogják. Homolya Róbert hozzátette: szeretnék anyagilag is jobban megbecsülni az ellenőröket, rangot adni ezeknek a munkatársaknak.

Az államtitkári tanácskozáson hallottak alapján tehát úgy tűnik, hogy megvalósul az MKFE régóta hangoztatott javaslata, miszerint a TSM éles üzembe helyezése nem valósul meg 2018. január 1-én. Ez lehetőséget teremt arra, hogy az elkövetkező hónapokban az ország különböző területein olyan szakmai kerekasztal megbeszéléseket tartsunk, amelyeken tagjaink valamennyi kérdésükre választ kaphatnak majd.

MKFE kommunikáció

Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Kolesza György Kolesza György Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Gál Sándor Gál Sándor RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Ivanov György Ivanov György Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Kolesza György Kolesza György Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Gál Sándor Gál Sándor RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Ivanov György Ivanov György Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft.