Featured

FELHÍVÁS TSM BIZONYÍTÁSI INDÍTVÁNY BENYÚJTÁSÁRA

Mint az tagjaink előtt közismert, 2018. februárjában elindult a Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer próbaüzeme azzal, hogy a mérőpontok által detektált tengely- és összsúly-eredmények alapján a megengedett értékhez képest mért többletsúly esetén a közlekedési hatóság úgynevezett nullás határozatot hoz. Ennek lényege, hogy a hatóság nem szab ki bírságot, hanem figyelmeztetésben részesíti az üzembentartót.  Ugyanakkor e határozatok esetében is lehetőség van mind a kimentésre, mind bizonyítási indítvány előterjesztésére az elsőfokú eljárásban. Fellebbezési lehetőség is van, de annak csak akkor van értelme, ha az első fokú eljárásban el nem bírált, új körülmény merül fel.
 
Mivel 2018. június 1-jétől többletsúly esetén a közlekedési hatóság már bírságot fog kiszabni, az üzembentartók lehetőségei szempontjából rendkívül fontos, hogy rendelkezzünk tapasztalatokkal atekintetben, hogy az első fokon eljáró hatóság hogyan mérlegel a mérőpont mérési eredményét, illetve más, az üzembentartók által felhozott bizonyítékokat illetően, illetve milyen esélyei lehetnek egyáltalán az üzembentartónak a bírság alóli mentesülésre.
 
Rendkívül fontos, hogy aki ilyen figyelmeztetést kapott, ugyanakkor van a birtokában valamilyen bizonyíték (pl. hiteles mérlegjegy), az nyújtsa be a jogszabály által lehetővé tett bizonyítási indítványt, amit a határozat kézhezvételétől számított nyolc napon belül tehet meg a határozatban megnevezett első fokú hatóságnál. Ennek nincs illetéke, ellentétben a fellebbezéssel. Ezért bátorítjuk tagjainkat, hogy aki ilyen figyelmeztető határozatot kapott és még nem telt le a nyolc napos határidő, illetve az ezt követően kézhez vett határozat esetén kísérelje meg a bizonyítást a rendelkezésére álló és a jogszerűséget valószínűsítő eszközzel.

Az így szerzett tapasztalatok alapot adhatnak arra, hogy az MKFE a fuvarozók védelmében további lépéseket tegyen az igazságtalan bírságok elkerülése érdekében.

MKFE kommunikáció
K és V KFT. K és V KFT. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Gál Sándor Gál Sándor "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Végvári András Végvári András Bíró Tamás Bíró Tamás Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Németh Károly Németh Károly Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. K és V KFT. K és V KFT. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Gál Sándor Gál Sándor "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Végvári András Végvári András Bíró Tamás Bíró Tamás Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Németh Károly Németh Károly Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Zséder Kft. Zséder Kft.