Featured

Szombaton folytatják az M0 soron kívüli hídjavítási munkáit

Az M0-s autóút M1-es autópálya felé vezető oldalán, a MÁV vasútvonal és Nagytétényi út feletti híd külső sávjának dilatációs szerkezetét már kijavíttatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt., azonban a szakasz belső sávjaiban feltárt hibákat a tervek szerint szombaton 10 és 16 óra között végzik majd a szakemberek.

A felújítási munkák technológiájából adódóan a munkákat fix sávzárás mellett végzik, sávelhúzásos terelés bevezetésével, melynek során az M1-es autópálya felé 2 sávon haladhat majd a forgalom. Az autóút érintett szakaszán a belső két sávon a tervek szerint 2018. augusztus 11-én, szombaton 10 és 16 óra között végzik majd a soron kívüli javítási munkákat. Ez idő alatt a 3 sáv helyett 1 sávon haladhat majd a forgalom. Tekintettel az autóút forgalmára, az ideiglenes korlátozás idején jelentős torlódás várható, így aki teheti, kerülje majd el ezt a szakaszt.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében, hogy a munkaterületen érvényes ideiglenes sebességhatárokat mindenképpen tartsák be! Tekintettel arra, hogy a javítási munkák idején hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről az Útinform szolgálatnál a +36-1-336-2400-s telefonszámon, illetve a www.utinform.hu weboldalon.

(Forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt.)

 

MKFE kommunikáció
NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Kolesza György Kolesza György VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. WSZL WSZL "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. NTS Kft. NTS Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Persped Kft. Persped Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Bíró Tamás Bíró Tamás Levissimo Kft. Levissimo Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Nagy Imre Nagy Imre Mancsi Kft. Mancsi Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Kolesza György Kolesza György VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. WSZL WSZL "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. NTS Kft. NTS Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Persped Kft. Persped Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Bíró Tamás Bíró Tamás Levissimo Kft. Levissimo Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Nagy Imre Nagy Imre Mancsi Kft. Mancsi Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft.