5,8 százalékos útdíjemelésről határozott a Kormány 2019. január 1-től

„A megtett úttal arányos díjszedési rendszerben (HU-GO) az elmúlt három évben elmaradt kiigazítást a díjak 5,8 százalékos emelése pótolja 2019. január elsejétől” – áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében. A tárca szerint a jelenleg hatályos szabályozás „ma már indokolatlanul részesíti előnyben a kedvezőtlenebb károsanyag-kibocsátású EURO III és EURO IV járműkategóriákat”, ezért a jövő évtől megszűnik ezeknek a járműveknek a kiemelt kezelése.   


A 25/2013. (V. 31.) NFM rendelet módosítása értelmében 2019. január 1-től 5,8 százalékkal emelkednek a megtett úttal arányos útdíjak, valamint változik a környezetvédelmi kategóriák szerinti útdíjeltérítés rendszere is. Az ITM közleményes szerint az útdíjemelésre és az eltérítés rendszerének átalakítására azért van szükség, mert az elmúlt három évben nem történt meg a díjtételek inflációkövető rendezése, ezt pótolja a januártól esedékes 5,8 százalékos emelés.

Az ITM álláspontja szerint „a gépjárművek motorjainak környezetvédelmi jellemzői a technológiai fejlődéssel folyamatosan javulnak, így a hatályos szabályozás ma már indokolatlanul részesíti kedvezményben a korosabb, kedvezőtlenebb károsanyag-kibocsátású EURO III és EURO IV kategóriájú teherautókat”. A környezetvédelmi kategóriák jövő év eleji korrekciójával „megszűnik a tíz-tizennyolc éves járműveknek a kiemelt kezelése”, az újonnan kialakított eltérítési rendszer pedig „megfelel az általános nemzetközi gyakorlatnak”. Fontos változás – és egyben a díjtételek mértékét is befolyásolja az EURO V és VI kategóriákban -, hogy 2019-től a legkedvezőbb környezetvédelmi besorolású tehergépkocsiknál az eddigi 20 helyett 15 százalékos kedvezmény jár.

A 25/2013. (V. 31.) NFM rendelet a következőképp módosul 2019. január 1-vel:

(Zárójelben pirossal a jelenlegi díjak, kedvezmények.)

 

(2) A  Vhr. szerint J2 díjkategóriába tartozó gépjárművek kilométerenkénti infrastruktúra általános forgalmi adót magában foglaló díja – ha e rendelet másként nem rendelkezik:

  1. a) gyorsforgalmi úton 55,44 forint, (52,40)
  2. b) főúton 23,58 forint. (22,29)

 

(3) A  Vhr. szerint J3 díjkategóriába tartozó gépjárművek kilométerenkénti infrastruktúra általános forgalmi adót magában foglaló díja – ha e rendelet másként nem rendelkezik:

  1. a) gyorsforgalmi úton 77,78 forint, (73,52)
  2. b) főúton 40,83 forint. (38,59)

 

(4) A  Vhr. szerint J4 díjkategóriába tartozó gépjárművek kilométerenkénti infrastruktúra általános forgalmi adót magában foglaló díja – ha e rendelet másként nem rendelkezik:

  1. a) gyorsforgalmi úton 120,40 forint, (113,80)
  2. b) főúton 75,10 forint. (70,98)

 

A 209/2013. (VI. 18.) Korm. rendelet az alábbiként módosul 2019. január 1-vel. Az eltérítés mértéke kizárólag egy esetben mérséklődött, a többi esetben változatlan maradt.

 

A gépjárművek környezetvédelmi kategória besorolása

A kategória: EURO V és jobb besorolású motorral felszerelt gépjárművek (legalább 6-os vagy 5-ös környezetvédelmi osztályú és jobb besorolású motorral felszerelt gépjárművek);

B kategória: EURO II, EURO III és EURO IV besorolású motorral felszerelt gépjárművek (4-es környezetvédelmi besorolású motorral felszerelt gépjárművek);

C kategória: EURO I és rosszabb besorolású motorral felszerelt gépjárművek (3-as vagy annál rosszabb környezetvédelmi osztályú motorral felszerelt gépjárművek).

 

EURO kibocsátási osztályok szerinti differenciáló tényezők az útdíj mértékének meghatározásához

 

J2-J3 kategória

J4 kategória

A kategória

0,85

0,85 (0,8)

B kategória

1,0

1,0

C kategória

1,15

1,2

 

A 2019-es útdíjemelés mértéke
(bruttó forintban illetve százalékban a 2018-as kilométer díjakhoz viszonyított növekedés mértéke 2019-ben)

 

 

J2

J3

J4

 

Gyorsforgalmi
út

Főút

Gyorsforgalmi
út

Főút

Gyorsforgalmi
út

Főút

EURO 0

3,5 Ft/km

5,8%

1,49 Ft/km

5,8%

4,9 Ft/km

5,8%

2,58 Ft/km

5,8%

7,95 Ft/km

5,8%

4,94 Ft/km

5,8%

EURO I.

3,5 Ft/km

5,8%

1,49 Ft/km

5,8%

4,9 Ft/km

5,8%

2,58 Ft/km

5,8%

7,95 Ft/km

5,8%

4,94 Ft/km

5,8%

EURO II.

3,04 Ft/km

5,8%

1,29 Ft/km

5,8%

4,26 Ft/km

5,8%

2,24 Ft/km

5,8%

6,6 Ft/km

5,8%

4,12 Ft/km

5,8%

EURO III.

10,9 Ft/km

24,5%

4,63 Ft/km

24,5%

15,29 Ft/km

24,5%

8,03 Ft/km

24,5%

29,36 Ft/km

32,5%

18,32 Ft/km

32,5%

EURO IV.

10,9 Ft/km

24,5%

4,63 Ft/km

24,5%

15,29 Ft/km

24,5%

8,03 Ft/km

24,5%

29,36 Ft/km

32,5%

18,32 Ft/km

32,5%

EURO V.

2,58 Ft/km

5,8%

1,09 Ft/km

5,8%

3,62 Ft/km

5,8%

1,91 Ft/km

5,8%

11,3 Ft/km

12,5%

7,06 Ft/km

12,5%

EURO VI.

2,58 Ft/km

5,8%

1,09 Ft/km

5,8%

3,62 Ft/km

5,8%

1,91 Ft/km

5,8%

11,3 Ft/km

12,5%

7,06 Ft/km

12,5%

 

MKFE Kommunikáció

 

 

 

 

KINGSPED Kft KINGSPED Kft NATURTEX Kft NATURTEX Kft GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. NTS Kft. NTS Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Lévai László Lévai László DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Végvári András Végvári András PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Teherporta Kft. Teherporta Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Gerulus Kft. Gerulus Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft NATURTEX Kft NATURTEX Kft GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. NTS Kft. NTS Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Lévai László Lévai László DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Végvári András Végvári András PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Teherporta Kft. Teherporta Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Gerulus Kft. Gerulus Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft.