5500 kilométer út újult meg 2010 óta az ITM szerint

Több mint ötezer ötszáz kilométer hosszan újítottak fel utakat mintegy 690 milliárd forintból 2010 és 2018 között Magyarországon – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Emellett a kormány 16,4 milliárd forinttal megemelte a Komplex Útfelújítási Program pénzügyi keretét, ezzel biztosította a 2017-ben kijelölt, de forráshiány miatt meg nem valósult útfelújítások elvégzéséhez szükséges pénzügyi forrást.

A többletforrásból 13 megyében 55 helyszínen összesen 113 kilométernyi útszakasz újul meg az idén ősszel kezdődően, a munka döntő többségét 2020-ban végzik el.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta, Magyarországon 2010 és 2018 között összesen több mint 5500 kilométer felújított útszakaszt adtak át, az elvégzett beruházások összértéke mintegy 690 milliárd forint volt uniós és hazai forrásból. Ebből tavaly több mint 1000 kilométer útszakaszt tettek rendbe, ezzel a 2018-as esztendő az elmúlt időszak legeredményesebb útfelújítási éve volt.

Mosóczi László kiemelte, Magyarországon három útfelújítási program van. Hazai forrásból 2016-ban indult a Komplex Útfelújítási Program, az újabb forrásbiztosítással a program teljes keretösszege meghaladja a 174 milliárd forintot 2020-ig. A Komplex Útfelújítási Programban több mint 550 útszakasz újul meg 2016 és 2020 között mintegy 1500 kilométeren.

A magyar közútfelújítás másik programja a hazai és uniós forrás finanszírozású Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP), amely 2014-2020 között 55 milliárd forinttal támogatja az országos közutak korszerűsítését, a megyei önkormányzatok bevonásával kijelölt 184 útszakasz műszaki állapota javul összesen 520 kilométeren - tette hozzá.

Mosóczi László elmondta, a Magyar Falu Programban éves szinten 50 milliárd forint áll rendelkezésre a vidéki bekötő- és összekötőutak korszerűsítésére, hogy javuljon a falvak népességmegtartó képessége. A Magyar Falu Programban az idén induló első ütemben 165 útszakasz helyreállítása történik meg összesen 430 kilométeren.

A három futó útfelújítási programban már rögzített projektlisták alapján 2016 és 2020 között 280 milliárd forintból több mint 900 hazai útszakasz szolgáltatási színvonala javul több mint 2400 kilométeren - összegezte az államtitkár.

Mosóczi László hangsúlyozta, a kormány kiemelt feladatának tartja a közlekedési hálózatok folyamatos bővítése mellett a meglévő elemek karbantartását is. A jobb minőségű közutak hozzájárulnak a helyi gazdaság, foglalkoztatás és idegenforgalom élénküléséhez. A rendbetett szakaszok biztonságosabban használhatók, gyorsabb eljutást tesznek lehetővé nemcsak autón, hanem a helyközi buszjáratokon is.

A kormány nemcsak az útfelújítási programokat, hanem a közútkezelő üzemeltetési és fenntartási feladatainak ellátását is kiemelten támogatja, erre a célra 2016 és 2020 között összesen 400 milliárd forintnyi költségvetési forrást biztosít. Az éves büdzsékbe betervezett kötelezettségvállalás mértéke a kiinduló 60 milliárd forintos szintről fokozatosan több mint a másfélszeresére nőtt.

(Forrás: ITM/MTI)
Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Kolesza György Kolesza György SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. STV Kft. STV Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. WSZL WSZL 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Németh Károly Németh Károly Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. K és V KFT. K és V KFT. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Nagy Imre Nagy Imre Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Teleki János Teleki János SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Kolesza György Kolesza György SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. STV Kft. STV Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. WSZL WSZL 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Németh Károly Németh Károly Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. K és V KFT. K és V KFT. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Nagy Imre Nagy Imre Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Teleki János Teleki János SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft.