Katonai menetoszlopok szelik át az országot október 3-5. között

Katonai menetoszlopok szelik át az országot október 3-5. között

Kevés kivétellel hazánk valamennyi autópályáját és több fontos főútját is érinti azon honvédségi konvojok közlekedése, melyek — egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat végeztével — 2019. október 3-5. között (csütörtökön, pénteken és szombaton) haladnak át az ország területén nyugat-keleti irányban.

Mint a Honvédelmi Minisztérium legfrissebb tájékoztatójában olvasható: a menetoszlopok Veszprém megyéből, a Magyar Honvédség Központi Gyakorlóterén szeptemberben megtartott eseménysorozatról tartanak hazafelé állandó, tiszántúli rendeletetési helyükre. Az említett három napon katonai menetoszlopok folyamatos közlekedésével kell számolni az alábbi utakon:

Veszprémből Hódmezővásárhelyre tartó konvojok: Újmajor bázis – 8-as főút – M7-es autópálya – 62-es főút – M6-os autópálya – M8-as autóút – 51-es főút – 52-es főút – M5-ös autópálya – M43-as autóút – 47-es főút – Hódmezővásárhely útvonal.

Veszprémből Hajdúhadházra tartó konvojok: Újmajor bázis – Veszprém északi körút – 8-as főút – M7-es autópálya – M0-ás körgyűrű – M31-es autópálya – M3-as autópálya – M35-ös autópálya – M35-ös elkerülő út – 4-es főút – Hajdúhadház útvonal.

Veszprémből Debrecenbe tartó konvojok: Újmajor bázis – Veszprém északi körút – 8-as főút – M7-es autópálya – M0-ás körgyűrű – M31-es autópálya – M3-as autópálya – M35-ös autópálya – M35-ös elkerülő út – Debrecen útvonal.


teljes közlemény (honvedelem.hu) »

Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. NTS Kft. NTS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. VERES Kft. VERES Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Milktrader Kft. Milktrader Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Kolesza György Kolesza György Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila World Logistik Kft. World Logistik Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Persped Kft. Persped Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. NTS Kft. NTS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. VERES Kft. VERES Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Milktrader Kft. Milktrader Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Kolesza György Kolesza György Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila World Logistik Kft. World Logistik Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Persped Kft. Persped Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft.