Rövid áttekintés a hazai üzemanyagárak 2009-es alakulásáról

A közelmúltban nagy figyelem kísérte a gázolajárak alakulását, mely a forint-euró árfolyam változásainak árnyékában döntően meghatározza a fuvarozó vállalkozások költségeit.


2009-ben és 2010 elején a gázolaj árának alakulásában — a nyersolaj világpiaci árán túl — Magyarországon három dolog játszott döntő szerepet. Július 1-jétől az ÁFA 20-ról 25 %-ra emelkedett, s egyúttal a jövedéki adó mértéke is megváltozott: a korábbi (literenkénti) 85 forintról 90,50 forintra emelkedett (5,50 forintos növekedés). Jövedékiadó-emelés ezután 2010. január 1-jén következett be: ekkor újabb 6,85 forintos emeléssel a literenkénti jövedékiadó-tartalom 97,35 forint lett.


Egyesületünk többízben kifejtette véleményét, hangot adva a hazai közúti közlekedési szolgáltatók aggodalmának. Októberben Oszkó Péter pénzügyminiszternek írott levelünkben nehezményeztük, hogy a hazai adómérték magasabb, mint az unió által elvárt szint, s ugyanakkor felvetettük a kereskedelmi gázolajár bevezetésének lehetőségét is. Az üzemanyagárak emelkedésének ügye 2009 decemberének utolsó napjaiban került ismét terítékre. Íme néhány sajtómegjelenés a 2010. január 1-i jövedékiadó-emelés kapcsán:


Galambos István társelnök nyilatkozata a Népszabadságnak »

Karmos Gágor főtitkárhelyettes nyilatkozata a Duna Tv-nek »

Karmos Gábor nyilatkozata az RTL Klubnak »

Bánkeszi Lajos a TV2 Tények c. műsorában »

m1 híradó »

01.01.: Echo Tv - jövedéki adó »

01.03.: Class Fm Rádió - jövedéki adó »

01.04.: Gazdasági Rádió - szlovák útdíj és jövedéki adó »

Karmos Gábor az MTI-nek (Menedzsment Fórum) »

Rádió Café »

Karmos Gábor Az Este vendége »

TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Milktrader Kft. Milktrader Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Németh Károly Németh Károly Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Teleki János Teleki János "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Milktrader Kft. Milktrader Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Németh Károly Németh Károly Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Teleki János Teleki János "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft.