NAV: jelentősen támogatja a közlekedési engedélyek ellenőrzését az MKFE kiadványa

A Nemzeti Adó és Vámhivatal vámszakmai főigazgatója is köszönetét fejezte ki az MKFE főtitkárának az Engedély-ellenőrzési segédlet elkészítéséért. Bakai Kristóf Péter szerint a segédanyag jelentős mértékben támogatja a közlekedési engedélyek ellenőrzését végzők munkáját.
A vámszakmai főigazgató Karmos Gábor főtitkárnak címzett levelében kiemeli: különösen hasznos, hogy a kiadvány közérthetően, példákkal illusztrálva mutatja be az egyes okmányokra vonatkozó ismereteket. „A segédlet a jogszabályok szószerinti idézése helyett olyan hasznos információkat tartalmaz, amelyekből könnyen kiolvasható a követendő eljárás” – írja Bakai Kristóf Péter. A vámszakmai főigazgató egyben arról is tájékoztatta az MKFE-t, hogy a kiadványt elektronikus formában eljuttatta valamennyi olyan igazgatóság részére, amely a közlekedési engedélyek ellenőrzésében érintett lehet, továbbá – belső terjesztés céljából – a szervezet 300 példányt átvesz a kiadvány papír alapú változatából is.

Bakai Kristóf Péter levelét teljes terjedelmében  olvashatja el.

MKFE Kommunikáció
Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. K és V KFT. K és V KFT. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Bíró Tamás Bíró Tamás CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. VERES Kft. VERES Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Teleki János Teleki János Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. K és V KFT. K és V KFT. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Bíró Tamás Bíró Tamás CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. VERES Kft. VERES Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Teleki János Teleki János Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt.