Karácsony előtt torlódás várható a doveri kikötőben

Karácsony előtt torlódás várható a doveri kikötőben

 Forgalmi fennakadásokra lehet számítani a Csalagút doveri oldalán közvetlenül az ünnepek előtt, 2024. december 19-től 21-ig — figyelmeztet brit társegyesületünk és a kikötőben illetékes Kent megyei tanács. Ennek oka részben a karácsony előtt tetőző turistaforgalom, részben az ünnepekre hazatérő fuvarozók által okozott forgalomnövekedés, emellett azonban az időjárási körülmények is lassíthatják a közlekedést.

A hatóságok arra kérik az árufuvarozókat, hogy kövessék az M20-as és A20-as utak jelzéseit, melyek a követendő útirányt mutatják. Az A2-es és M2-es útvonalat használó járműveket az egyenruhások vissza fogják fordítani Brenley Cornernél.


Szintén fontos, hogy a London felé tartó (Londonbound) autóúton sorompót fognak elhelyezni a Brock-művelet részeként 2024. december 15-től december 22-ig, ami a járműforgalmat a part menti autóúton fogja tartani, amíg az A20-as útvonal fel nem töltődik.


A Brock-rendszer nyári bevezetése óta fontos azt is figyelembe venni, hogy az M20-as útvonalat használóknak engedélyt kell kérniük az útszakasz használatához, amennyiben a 8-as vagy 9-es csomóponton haladnak át. Enélkül ugyanis nem hajthatnak be a doveri kikötő területére: a hatóságok vissza fogják fordítani őket.


Mit jelent a Brock-művelet? — Mint korábban már többször hírt adtunk róla (ld. lent), a szigetország délkeleti csücskének Kent megyei úthálózatát jelentősen megterheli az európai kontinenssel összefüggő kikötői tranzit-teherforgalom, ezért a környező utakon olyan forgalomszervezési gyakorlatot vezettek be, mely a járműveknek akkor is szabad utat enged valamerre, ha a La Manche-csatornán való átkelés valami miatt megbénulna. A „Brock-művelet” névre keresztelt és beton-terelőelemekkel azonnal módosítható forgalomirányítási megoldás lehetővé teszi, hogy a megye úthálózatán a forgalom irányának gyors és ideiglenes változtatásával a járművek állandó mozgásban haladhassanak úticéljuk felé anélkül, hogy összetorlódnának és dugó alakulna ki.


A brit autópálya-kezelő honlapján (a lenti linket megnyitva rögtön elöl, a „Status of Operation Brock” pontban) mindig színes piktogram jelzi, hogy az M20-ason éppen milyen forgalmi rend van érvényben (current status = jelen helyzet; alerts = figyelmeztetések).


A színkódok jelentése:

zöld pipa: az M20-as autópálya nyitva van, a forgalom zavartalan
narancssárga felkiáltójel: az M20-as nyitva van, de számolni kell sávelhúzással, szemből jövők forgalmi terelésével
piros felkiáltójel: a pálya vagy zárva van, vagy az uniós ill. unión kívüli (csak brit) teherforgalom elkülönített terelés mellett haladhat


Közlekedési krízishelyzeten kívül az M20-as sztrádát csak akkor zárják le, ha a forgalomirányításhoz, terelésekhez használt betonkorlátokat éppen átmozgatják.


tovább a National Highways színes tájékoztatójára »


Forrás: RHA, IRU, Kent megyei tanács

 

KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Németh Károly Németh Károly Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Persped Kft. Persped Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Nagy Imre Nagy Imre ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Németh Károly Németh Károly Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Persped Kft. Persped Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Nagy Imre Nagy Imre ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft.