Száj- és körömfájás Németországban — oldják a tilalmakat

Száj- és körömfájás Németországban — oldják a tilalmakat

Mint év elején hírül adtuk, Németország Brandenburg tartományában, Märkisch-Oderland környékén még 2025. január 10-én figyeltek meg ragadós száj- és körömfájással kapcsolatos eseteket vízibivalyoknál. A német járványhelyzet nem mutatkozott súlyosnak, és a tilalom oldásáról lehet beszámolni: 2025. április 2-i friss hír, hogy Brandenburg és Berlin tartományokat elszigetelési zónának jelöljék ki egészen április 11-ig. Ez egyben azt is jelenti, hogy Németország más területei védőoltás nélkül is FMD-mentesnek nyilváníthatóak, vagyis ezen német tartományokból zavartalanul exportálhatnak, amennyiben egy másik állam nem dönt erről másképpen nemzetközi vagy kétoldalú megállapodások alapján. Friss információk a híradásunk alján olvashatók.

A járványtól mentes övezetekből továbbra is zavartanul folyik majd a német export az EU belső piacára, harmadik országba történő exportok esetében azonban a Nemzetközi Járványállatügyi Hivatal (WOAH) nem fog állatorvosi bizonyítványokat kiállítani az érintett területekről származó árukra, amelyek a veszélyeztett állatokhoz kapcsolódnak, így a hús- és tejtermékek, valamint a jószágok bőréből, véréből és ondójából származó készítmények is tilalom hatálya alá kerülhetnek.


Váratlan száj- és körömfájásjárvány kitörése esetén egy harmadik ország azonnali hatállyal beszüntetheti az állati eredetű termékek Németországból történő importját, ahogyan azt az Egyesült Királyság a napokban már megtette.


2025. január 27-től elrendelték, hogy a 2024. december 12. után dátumozott állategészségügyi okmányokkal harmadik országokból érkező szállítmányoknál az állategészségügyi bizonyítványnak igazolnia kell, hogy a terméket legalább 30 percen keresztül +70 C fokon hőkezelték. Ennek hiányában azt kell igazolni, hogy a termékek 2024. december 12. előtt levágott állatokból származnak. (Mivel a bizonyítványon nincs ezekre alkalmas rovat, a hatóságok más hiteles okmányokat is elfogadnak, melyeket hatósági állatorvos állított ki. Ezeknek a kiegészítő tanúsítványoknak nincs előírt formátumuk, de egyértelmű hivatkozást kell tartalmazniuk.)


további információ a Német Agrárminisztérium honlapján »

Az Egyesült Királyságban bevezetett importtilalom a német állati eredetű termékekre »


2025. január 17-én érkezett friss hír, hogy a Német Agrárminisztérium nemrég közzétett egy listát, amelyben nyomon követhető, hogy az egyes harmadik országnak számító államok milyen importtilalmakat rendeltek el az állati eredetű német termékekre vonatkozóan. Felhívjuk tagjaink figyelmét, hogy ha ilyen jellegű árut exportálnak Németország területéről harmadik országba, alaposan ellenőrizzék le az aktuális tilalmi listát, mert a jelen állapot percről percre változhat. A listát időnként frissítik. Az új információk sárga színnel vannak kiemelve:


Az egyes országokban bevezetett tilalmak listája (2025. április 1.):               német nyelven »


Frissítés (2025. április 2.):

A Nemeztközi Állatjárványügyi Hivatal (WOAH) még 2025. március 12-én elfogadta Németország kérelmét arra vonatkozóan, hogy Brandenburg és Berlin tartományokat elszigetelési zónának jelöljék ki egészen április 11-ig. Ez egyben azt is jelenti, hogy Németország más területei védőoltás nélkül is FMD-mentesnek nyilváníthatóak, vagyis ezen német tartományokból zavartalanul exportálhatnak, amennyiben egy másik állam nem dönt erről másképpen nemzetközi vagy kétoldalú megállapodások alapján. Ennek ellenére a gyakorlat azt mutatja, hogy számos harmadik ország továbbra is fenntartja az importtilalmat bizonyos érintett német árukra vonatkozóan, ezért a német társegyesület azt javasolja, amennyiben Németországból harmadik országba történne a szállítás, egyeztessenek előtte megbízójukkal, illetve a célország hatóságaival arról, milyen feltételek mellett végezhető a szállítás.


Forrás: Német Agrárminisztérium, IRU, BGL, RHA

 

Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Végvári András Végvári András PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Persped Kft. Persped Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Végvári András Végvári András PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Persped Kft. Persped Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft.